• Terminator: Survivors lesz a címe a Nacon Studio Milan korábban bejelentett alkotásának
  • Amely nem meglepő módon a túlélőjátékok körében próbál szerencsét
  • A történet 2009-ben játszódik
  • Idén októberben érkezik a program korai hozzáférésű változata

Ahogy az már néhány nappal ezelőtt is tudható volt, tegnap került megrendezésre a Nacon Connect, melynek keretében a Nacon Studio Milan Terminátor-játéka is leleplezésre került, bár valódi játékmenet-felvételeket sajnos ezúttal sem kaptunk. Mint kiderült, az alkotás neve – felettébb találó módon – Terminator: Survivors lesz, és a nyílt világú túlélőjátékok egyre népesebb táborát kívánja erősíteni, ezúttal egy sokak által kedvelt univerzumba ágyazva a szűntelen lootolást és craftolást. Mindehhez szerencsére némi segítséget is kérhetünk, mivel az egyjátékos mód mellett akár három barátunk oldalán is belekezdhetünk a kalandba – szükség is lesz a segítségükre, mivel a gépek természetesen nem az illedelmes köszönésről híresek.

Maga a történet egyébként 2009-ben veszi fel a fonalat, John Connor ellenállása tehát még maximum csak papíron létezik, így egy eddig jobbára felfedezetlen időszakba csöppenünk bele egy olyan karakter bőrébe bújva, akinek eleinte fogalma sincs a  gépek lázadásáról. "A játék a Terminátor-univerzum egy eddig fel nem fedezett idősíkjában játszódik" – mondta Marco Ponte, a program kreatív igazgatója. "Egy teljesen eredeti történetről beszélhetünk, amiben ismert és új karakterek is szerepelnek, és amelyben szemtanúi lehetünk, miként kezdődött John Connor ellenállása." A Terminator: Survivors 2024. október 24-én jelenik meg Steamen korai hozzáférésű változatban, emellett pedig már a PlayStation 5-ös és az Xbox Series X/S-es verzió is készül.