• Leleplezték az Assassin's Creed Shadows különböző kiadásait
  • A gyűjtői csomag különösen tartalmasnak ígérkezik
  • Többek között szobor, térkép és falitekercs is található benne
  • November 15-én érkezik a Ubisoft idei legnagyobb dobása

Ahogy az várható volt, tegnap este (bár így a nyár közeledtével inkább délután) végre bemutatkozott a feudális Japánba kalauzoló Assassin's Creed Shadows, amelyben két főhős, a valóságban is létezett afrikai szamuráj, Yasuke (akiről amúgy filmet készít a Warner) és a Naoe nevű női shinobi szemszögéből élhetjük majd át a sztorit – az adott protagonistához köthető missziók kivételével egyébként bármikor szabadon válthatunk kettejük között. Az újfent a magyar Digic Pictures által készített előzetes kellőképpen megalapozta a hangulatot a november 15-i megjelenéshez (bízzunk benne, hogy a játékmenet-bemutató sem fogja letörni a lelkesedésünket), nem sokkal a leleplezést követően pedig a különböző kiadások is előbújtak az árnyékból, melyek közül értelemszerűen a gyűjtői csomag az igazán érdekes.

assassins-creed-shadows-gyujtoi-kiadas.jpg

A 69,99 dolláros Standard Edition az alapjáték mellett a Thrown to the Dogs nevű küldetést foglalja magában előrendelői bónusz gyanánt, míg a 109,99 dollárba fájó Gold Edition Season Pass-t és 3 napos Early Access-t is tartalmaz az imént felsoroltakon kívül. A fullosnak tekinthető, éppen ezért 129,99 dollárt kóstáló Ultimate Editionnek az úgynevezett Ultimate Pack a legnagyobb extrája, amelyben exkluzív fegyverek és felszerelések, szintlépéshez szükséges pontok és fotómód filterek kaptak helyet. Ezzel pedig el is érkeztünk az "est" fénypontjához, avagy a 239,99 dollárba (~ 85 000 forint) kerülő gyűjtői kiadáshoz, melynek lenyűgöző doboza az Assassin's Creed Shadows Ultimate Editionje mellett egy 40 cm-es, kézzel festett Yasuke-Naoe szobrot, egy életnagyságú katana "tsubát" (kézvédőt), egy litográfiákat tartalmazó művészi albumot, egy steelbookot, egy részletes világtérképet és egy  70x30 cm-es japán falitekercset rejt. Ránézésre a franchise egyetlen Collector's Editionje sem volt még ennyire mutatós és tartalmas, szóval a valódi rajongóknak érdemes lehet lecsapni rá.