• Lencsevégre kapták Liam Hemsworth-t
  • A Vaják 4. évadának forgatásán
  • A színésznek a jelek szerint szembe kell majd néznie Vilgefortz haragjával

Netflix nemrég bejelentette, hogy az 5. évaddal fog véget érni a Vaják, így a Henry Cavillt váltó Liam Hemsworth-nek csupán két szezon áll majd a rendelkezésére ahhoz, hogy bebizonyítsa, ő is ügyesen forgatja Ríviai Geralt pengéit. Nemrégiben sikerült lencsevégre kapni a színész dublőrét, a neten keringő fotó pedig hamar kiváltotta a rajongók népharagját, mondván, hogy a legendás szörnyvadász szerelése túl modernnek hat a középkori környezetben. Most pedig már magát a stafétát átvevő színészt is megtekinthetjük a forgatás helyszínén, hála a nemrég kiszivárgott képeknek, melyeket a Metrónak köszönhetünk.

vajak-liam-hemsworth-witcher.jpg

Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, a fotók sajnos rendkívül rossz minőságűek (hol vannak ilyenkor a megapixelek?), de jól látható, hogy a parókának köszönhetően Hemsworth eléggé hajaz Cavillre, ráadásul úgy fest, a fizikumával sincs gond – a Cirit alakító Freya Allan ugyebár említette, hogy a színész keményen készül a szerepre. Az elkapott pillanatoknak köszönhetően arra is idő előtt fény derült, hogy Hemsworth is magára ölti majd Geralt második évadban hordott páncélját, íme:

liam-hemsworth-riviai-geralt-vajak-sorozat.jpg

Mindezek mellett megtudhattuk, hogy az alkotók az új színésszel is felvették a 3. évadban látott ütközetet (vagy legalábbis annak egy részét), amelyben Geralt és Vilgefortz néz szembe egymással. Egyelőre nem tudni, hogy mi célból forgatták le újra ezt az eseményt, de a premiert követően úgyis fény derül rá, nemde?

vajak-liam-hemsworth.jpg

A képek forrása: Redanian Intelligence