Az Asus X550JK laptop első bemutója nagyjából másfél éve jelent meg. Már akkor is kiemelkedett a mezőnyből, hiszen ebben az árkategóriában nem tudta megfogni semmi. Nem sokkal később jött a frissítés, immáron Asus X550JX néven. A negyedik generációs processzor mellé már az új szériás GTX 950M grafikuskártya került, hátrahagyva a GTX 850M-et. Itt még nagyobb tömegeket maga mellé állítva folytatta hódító útját. A bemutató itt található: ASUS X550JX - A közönség kedvenc új erőre kapott

Az év elején pedig megjelent a frissített, Intel Core i7-4750HQ processzorral szerelt konfig is. Most elérkeztünk egy újabb upgrade-hez, azonban itt már jóval komolyabb dologról van szó, mint az előző ráncfelvarrásnál.

CPU - Intel Core i5-6300HQ (4 x 2,30GHz / 3,20GHz Turbo, 6MB Cache):


Ahogy megszokhattuk, mostanában a gyártók elsőnek a processzorokat frissítik. Az X550JX sorozat kihagyta az 5. generációt és inkább egy módosított, új i7-es procira frissített, amíg megérkezett az Asus X550VX laptop a 6. generációval együtt. Egyelőre a kínálatban még csak az i5-6300HQ-s processzorral szerelt verziók jelentek meg, de ez hamarosan változni fog. Lássunk pár adatot a CPU-ról!

Először is, a legkomolyabb változás az, hogy itt már nem 2 magos a processzor, mint a korábbi verziónál, hanem 4 magos. Ez nagyon komoly teljesítmény növekedést fog hozni. Az i5-6300HQ teljesítménye az i7-4712HQ-val veszi fel a versenyt. A korábbi generációs processzoroknál 2 fizikai mag volt és emellé a Hyper-Threading-nek köszönhetően 4 virtuális magot láttunk. Itt 4 fizikai magot kapunk és nincs HT. Ahogy megszokhattuk, a processzorokkal együtt az azokba integrált grafikuskártya is folyamatosan fejlődik. Az új integrált grafkártya neve Intel HD 530 lesz és több mint 20%-kal ver az elődre. Dedikált kártyák közül a belépőszintű GT 920M-mel veszi fel a versenyt.

Kijelző - 15.6” HD (1366x768) LED:


A korábbi szériák nagyrésze is HD-felbontással érkeztek, most is így van. Idővel befutottak limitált szériás fullHD-s modellek, amiknek mindenki nagyon örült. Remélhetőleg ez az X550VX esetében is így lesz. A kijelzőt egyébként a Splendid technológiának köszönhetően könnyedén finomhangolhatjuk. Erre külön gombot kapott (fn+C). Lesz normál, filmezésre szánt, élénk illetve manuálisan beállított mód. A kijelzőbe egyébként egy 720P-s HD webkamera került, így a konferencia-hívások vagy csak a családi beszélgetések is sokkal élethűbbek lesznek a jó képminőségnek köszönhetően.

Memória - 8GB DDR4 2133MHz:


Memória szempontjából nincs változás. Továbbra is 4GB lesz az alaplapra forrasztva és mellé kapunk még egy modult. A 8GB-s verziókban értelemszerűen +4GB-t találunk a slot-ban, a 12GB-s változatok esetében pedig 8GB-t. Tovább nem lesz bővíthető a gép, ez a maximum, ami elérhető.

Háttértár - 1000GB SATA 7200rpm:


A háttértár alap kiszerelésben is 1TB, ennél kisebb változat nincs még, legalábbis ami a HDD-t illeti. Nem is feltétlenül lenne értelme, hiszen a készülék multimédiára és játékra szolgál, nagyméretű játékainkkal és filmjeinkkel pedig elég könnyen kiszaladnánk az 500GB-s limitből. SSD-s változatokból is lesz választási lehetőség: 128GB, 256GB és 512GB áll rendelkezésre. Aki a gyorsaságot tartja szem előtt és inkább külső HDD-n tartja (nem annyira fontos) adatait, az mindenképpen gondolkozzon el ezeken!


Grafikuskártya - nVidia GeForce GTX 950M 2GB:


Egy jó ideje nincs frissítés az nVidia notebook-ba szánt kártyái között, de igazából nem is probléma ez, ameddig ilyen jól teljesít a GTX 950M és nagyobb testvérei. Az előző generációs, de magasabb kategóriás GTX 860M-től épphogy lemarad. Ebben az árkategóriában az AMD R9 M375-öt találjuk, ami lényegesen elmarad a GTX 950M-től. Nézzünk pár játékot és mellette a két grafikuskártya fps-értékeit! Az első érték jelöli az nVidia kártyáját, a második az AMD-ét.

-- Mad Max - medium - 65 fps / 36 fps
-- Battlefield Hardline - medium - 102 fps / 44 fps
-- Evolve - medium - 49 fps / 31 fps
-- FarCry 4 - medium - 56 fps / 32 fps
-- Dirt Rally - medium - 90 fps / 49 fps

Azt hiszem, hogy a számok magukért beszélnek.

Optikai meghajtó - DVD/RW SuperMulti Double layer:


Az ODD meglétének szükségessége mindig nagy vita tárgyát képezi. Némely esetben szükséges lehet, azonban rengeteg olyan gépbe is bekerül, aminek nem feltétlenül van értelme. Úgy gondolom, hogy ennél a típusnál pont kihagyható lett volna, hiszen a memória véges és sokan szeretnének 16GB-t a gépbe szerelni. Ugyanez a helyzet a háttértárral. Mivel itt csak HDD van és sokak szeretnének még egy háttértárat, ezért az ODD-t feláldozva lett volna elég hely egy M.2-nek vagy 2.5”-es bővítőhelynek.

Egyéb jellemzők:


A WiFi modul fejlődött az elődökhöz képest, hiszen hátrahagyták a b/g/n modult és AC-s került a gép belsejébe. Az USB-portok bőségesek és jól el vannak osztva, két USB3.0 és két USB2.0 került a gépre. Ahogy elvárható volt, lesz még kártyaolvasó, HDMI, VGA és BlueTooth4.0 is. Ahogy már említettük, a webkamera 720p-s. Aki kábelen keresztül csatlakozna az internetre, az egy Gigabit-es porton keresztül teheti meg.

Operációs rendszer - Op. rendszer nélkül:


A frissen befutott darabok operációs rendszer nélkül érkeznek, de ahogy az előző szériáknál is megszokhattuk, érkeznek majd a Windows 8.1-gyel / Windows 10-zel telepített változatok is.

Garancia - 24 hónap:


Amennyiben a készülék meghibásodna, úgy az ügyfélszolgálati telefonszámon bejelentve a hibát, az Asus rögzíti a hibát és futárt biztosít az el-, és visszaszállításra. A vásárlás napjától indul a nemzetközi garancia, ami 24 hónapos.

A gép egyébként a rég megszokott barnás karton dobozban érkezik és sok érdekességet nem rejt. A szokásos “csomagot” kapjuk, azaz a töltőt, a tápkábelt, a driver CD-t és az Asus-os dokumentumokat. Szerencsére mi csomagolunk mellé egy gamer egeret.
A piros-fekete szín még mindig nagyon megnyerő, talán ez a verzió már jobban összeforrt a sorozattal, mint az eredeti ezüst-szürke változat. Külsejében maradt ugyanaz, amit eddig is megszokhattunk, felesleges lett volna változtatni egy bevált recepten. Baloldalon a a töltő mellett találjuk a ventilátor-kimenetet, a VGA-t, a HDMI-t, a LAN-csatlakozót, két USB3.0-t és a jack-bemenetet. Elől lesz a kártyaolvasó, az állapotjelző LED-ek alatt. A jobboldalon két USB, az optikai meghajtó és a Kensington-lock sorakozik. Hátulra nem került semmilyen csatlakozó.
A belső is megmaradt, azaz matt a kijelző kávája, középen a webkamerával. A billentyűk feketék, piros jelöléssel. A touchpad is szintén megkapta a megszokott piros kontúrt. A hangszórók a billentyűzet felett helyezkednek el és továbbra is a SonicMaster technológiát használja.

Azok akik játékra szerettek volna notebook-ot vásárolni és pénztárca kímélő megoldást kerestek, ugyanúgy az Asus X550VX laptop felé fognak fordulni, hiszen ennél jobb megoldás jelenleg nincs ebben az árkategóriában. A játékok mellett azonban azokat is célbaveszi az X550VX-termékcsalád, akik videókat vagy képeket szerkesztenek. Az erőteljes, négymagos processzor és a gyorsabb memóriának hála sokkal jobban renderel. A dizájnnal eddig sem volt semmi baj, a hardver jobb lett, sőt, kevesebbet fogyaszt, szóval mindenki elégedett lehet. Egyetlen negatívumként még mindig az optikai meghajtót lehet felhozni, ahelyett személy szerint szívesebben látnék egy második háttértárnak való bővítőhelyet. Az Asus nem kockáztatott, biztosra ment és bejött, az Asus X550VX egészen biztosan slágergép lesz!