- Kiadó: Electronic Arts

- Fejlesztő: Double Fine Productions

- Műfaj: Akció, kaland

- Platformok: PS3, Xbox 360, PC

- Tesztelve: PC

Tim Schafer sohasem tartozott azon játékkészítők közé, akik megszokott vagy éppen sablonos címekkel dobálózott volna. Rendkívül színes és egy egyedi életpályát tudhat maga mögött. Jelenlegi tesztalanyunk is az ő gyermeke és szintén nem könnyen beskatulyázható jószág. Egy open world, akció kaland játék, aminek körítése adja a játék legnagyobb pikantériáját. Az pedig a metal stílus. Hörgés, brutális zenék, menő fekete ruhák. Én pedig lelkes metal fogyasztó vagyok, bár a legszélsőségesebb fajtákkal annyira nem vagyok jóban. De bármikor meghallgatok Slipknot-ot, System of a Down-t és hasonló lágy, kellemetes muzsikákat. Ezért vártam is ezt a játékot, egészen addig, míg ki nem derült, hogy csak konzolokra jön. Akkoriban még az ördög cimborájának tekintettem őket.

Mégis szomorú lettem és értetlenkedtem, amikor az eredeti kiadó az Activision, a nagyjából 90%-os készültségi állapotban lévő játékot egyszerűen kidobta. Úgy nézett ki, hogy az egész metal mókából nem lesz semmi. Majd jött az EA és megmentette a projektet. Igen, ez ugyanaz az EA, akit az elmúlt években a porba tipornak a vásárlók a kommentek között. Részben jogosan. A játék még így is csak konzolokon tette tiszteletét és nem is lett kiugró siker. A körítése igencsak behatárolta a célközönséget. Négy év késéssel aztán megjelent PC-re is a Brütal Legend, én mégis három évvel később jutottam el oda, hogy játsszak is vele.

A játék körítése iszonyatosan erős. Tényleg mindent a metal életérzésnek és annak szeretetének rendeltek alá. Csak ilyen típusú zenék szólnak, amik rettenetesen jók egyébként. Igazi vérpezsdítő, headbangelő zúzás! Mindenki bőrszerkóban, szegecses, koponyás cuccokban flangál és még a metal stílus legnagyobb arcai is tiszteletüket teszik a játékban. Például nagy kedvencem Ozzy Osbourne is. A helyszínek is tökéletesen igazodnak a stílushoz. Szívmelengető volt látni végre valami ilyesmit egy játékban.

A játék főhősét pedig Jack Black kelti életre, aki sokadszorra bizonyítja, hogy lelkes rajongó és szívből imádja a metalt! Minden egyes megszólalásából ordít az alázat a stílus felé. Nem Jack Black-ről és Schaferről lenne szó, ha a produkció szűkölködne poénokban. Ez nincs is így. Ordítva lehet röhögni a poénokon, a kikacsintásokon, a leghülyébb beszólásokon. A szinkron színészek pedig kifogástalanul adják elő őket. Élvezet hallgatni őket. A játék teljes hanganyaga, mind zeneileg, mind szinkron tekintetében csillagos ötös!

A játéknak ugyan van története, de meglehetősen bárgyú és huszadrangú. Nem is vették komolyan az alkotók sem. A főhős egy roadie, aki egy balul sikerült koncert miatt egy fullos metal világban találja magát. Az ottani lázadó arcok pedig benne látják a megjövendölt megváltót. Borzasztó klisé az egész, de a játék szándékosan hülyét csinál belőle minden egyes alkalommal. Pontosan tudják, hogy baromság az egész. El is viccelik szinte mindig. Ezért is zavaró az, amikor elkezdenek komolykodni és drámaiak lenni. Baromira nem működik és mintha a színészek is feszélyezve éreznék magukat ilyenkor. Nagyon nem illik bele a játék stílusába.

Grafikailag nem igazán van toppon a játék. Már megjelenésekor se volt csodaszép, és ezen az évek se segítettek. Persze szándékosan elnagyolt és rajzfilmszerű, de valahogy igazíthattak volna rajta. Persze a metal körítés itt is menti a menthetőt. A hírességek egy az egyben felismerhetőek, nagyon jól dolgozták át őket a játékba. Egyedül Jack Black lett feltupírozva. Nem éppen azt az elhízott formát kapta meg, ahogy valójában kinéz, hanem egy sokkal menőbbet. Mindent a művészi szabadság oltárán ugye...

Játékmenetét tekintve a Brütal Legend meglehetősen öszvér jószágnak mondható. Adott egy hatalmas bejárható terület. Itt szabadon kószálhatunk egy autóval, amit természetesen fejleszteni is lehet. A területen elszórtak a fő és mellék küldetéseket és amolyan GTA szerűen kapcsolhatjuk be őket. Kereshetünk gyűjtögethető cuccokat. Az akció részek viszont amolyan hack 'n' slash szerű módon működnek. Van nálunk egy fejsze, amivel apríthatunk illetve egy gitárunk, amivel a kvázi varázslatokat hívhatjuk elő. Riffeket előadva, QTE szekvenciák segítségével. Viszont van egy tower defense szerű játékmód is. Ahol embereinket kell ide-oda küldözgetni a pályán és lemosni az ellent. Elfoglalni a tornyaikat, a mieinket pedig megőrizni. Minden sikeres küldetésekért pontokat kapunk. Amiket Ozzy bá'nál lehet elkölteni. Ruhákra, járműfejlesztésre, különböző képességekkel ellátott elsődleges és másodlagos fegyverekre.

A Brütal Legend rendkívül szórakoztató játék... Egy ideig. Az elején tök jók a poénok, tetszetősök a harcok, a mellék küldetések és aki fogékony a power metalságra azt magába szippantja a játék. De csak egy ideig. Engem 5-6 óra játék után elveszített a program. Aminek az az oka, hogy a játék baromi hamar ellövi az összes puskaporát és önismétlővé válik. A rajtaütéses mellékküldetések mind ugyanolyanok. Az ölj meg x számú lényt típusú feladatoktól mindig hülyét kapok. Az autóversenyzős részek is csak eleinte poénosak. A csapat irányítós TD részek pedig állati frusztrálóak és még kontrollerrel is borzasztó idióta az irányítás. És nem is illik bele a játékba, ha engem kérdeztek.

Az is elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy minden csak nagyon alap szinten működik a játékban. Van harc, de nem tudunk látványos kombókat csinálni. Az egész hadonászás végtelenül egysíkú és súlytalan. Két óra után pedig kifejezetten fárasztó és unalmas már a harc. Az autókázás is működik a játékban, de néha rettenet hülyén tud viselkedni az autó. Nincs normális fizikája, alig lehet besaccolni, hogy hogyan fog reagálni egy-egy manővernél. Valahogy minden olyan tessék-lássék módon van benne a játékban, ami eleinte nem zavaró, mert elkap az életérzés (már aki fogékony erre), de amikor rájössz, hogy a játék igazából nem képes többet felmutatni, hogy igazából nincs benne több egy közepes open world akció kaland játéknál, akkor meghal az egész. Én vagyok a legszomorúbb amiatt, hogy le kell írnom ezt, de a játék egy ponton végérvényesen kifullad és nem képes megújulni.

Végtelenül csalódott voltam, amikor felkeltem a játék elől. Annyira jól indult az egész, annyira elkapott. Azt hittem, végre megkaptuk a magunk játékát. Hogy néhány lelki társsal egy Black Sabbath és System szám között tudunk arról beszélni, hogy mekkora király játékot kaptunk mi. Ez azonban csak félig meddig sikerült és egy erős közepesnél végül nem futotta többre. Bús panda vagyok. Metal villával...

Pro:
+ Eszméletlen jó zenék és szinkron
+ Metal az élet
+ Az első 5-6 óra zseniális

Kontra:
- Ha nem szereted a metal stílust 1 perce nem fog elkapni
- Túl hamar ellövi az összes ötletét és unalmassá válik

6/10