Nunchuk, WiiRemote és maga a konzol!



Még tavasszal rettentően megfogott a Nintendo next-gen konzolja. Aztán egy áruházban lehetőségem volt kipróbálni, azonnal beleszerettem.
Nyár elején be is szerztem egy példány.


Tartozékok:

A dobozban a konzolhoz egy álvány, a távirányító gumi tokkal (WiiRemote) illetve ennek érzékelője, a balkezes kontroller a Nunchuk, a papírok és egy ajándék játék volt.
Pár perc ügyeskedés után sikerült összeraknom, aztán jöhetett a rendszer beállítása, ami érzésem szerint nem volt agyonbonyolítva, bár ez az egész konzolra igaz.


A képen már a jövő tavasszal debütáló Motion Plus is látható!


Specifikáció:

A Wii-t egyértelműen nem hardcore játékra szánták, inkább Casual Gamer-eknek. Ebből következően nincs óriási teljesítménye sem.
Processzorként IMB PowerPC-n alapuló Broadway-t kapott, GPU feladatát pedig az ATi Hollywood chipje tölti be.
Persze ettől függetlenül a sok jó játék készül rá, de a grafikát előnyben részesítőknek nem fog bejönni.

Menü funkciók


A játék funkción kívül a konzolban helyet kapott 5 másik funkció is!


Mii Channel

Ez egy kis Mii szerkesztő program. A Mii a digitális kis karakterünk. Vele vehetünk részt játékainkban, néhány játék a Miikel azonosít minket.
A legtöbb opciót fix mintákból választhatjuk ki, bár ez nem akadája, hogy egy nagyjából ránk hasonlító (márha ez a célunk) karakter hozzunk létre. Karakterünket ezután internetes közösségbe is föltehetjük.


A képen a Mii Channel főmenü látható!


Picture Channel

A Wii-ben helyett kapott egy SD kártyaolvasó is, így lehetőségünk van képeket is nézegetni vele, melyekbe beleszerkeszthetünk, mintákkal láthatjuk el, ill. kirakót is csinálhatunk belőlük. (legnehezebb szinten egy bonyolultabb képpel sokáig el lehet szöszölni)

Ezek voltak a nagyrészt offline opciók, a most következőkhöz már mindenképpen internet szükséges. A konzol beépített Wi-Fi adapterrel rendelkezik, így "csak" egy router kell a hálózat kiépítéséhez (illetve van drótos lehetőség is, de szerintem ma már jobb befektetni a Wi-Fi-be). Ezek a funkciók elméletileg Magyarországon nem érhetők el, de ha a megváltoztatjuk a konzolba beírt lakóhelyünk pl. Németországra, gond nélkül működni fognak.

Shop Channel

Nevéből is megállapítható, hogy itt vásárolhatunk, a rendszer pontos működését nem ismerem, mivel még nem próbáltam ki. Annyit tudok, hogy itt is számol pontokat a rendszer.

Forecast Channel


A képen egy 5 napos előrejelzés látható!


Egy világidőjárás funkció, megnézhetjük a nagyobb városokban milyen most az idő, illetve mekkora a hőmérséklet. Gyakorlati hasznát nem nagyon látom, de néha körbenézek, hol milyen az idő

News Channel

Egy viszonylag sűrűn frissített, híradás. A hírek kategorizálva vannak, mindegyik képpel ellátott. A betűméret is állítható, hogy mindenki a számára ideálisat megtalálja. A rendszer azt is megjegyzi, melyik hírt olvastuk már, így könnyebben szelektálhatók a frissek.
A hátulütője, hogy egyelőre magyar nyelven nem érhető el, így be kell érnünk az angollal.

Ezek voltak a menü funkciók.



A készülékhez beszereztem a nemrég megjelent WiiFitet is.


Ez egy Balance Board-ból és a hozzá járó programból áll.
A távirányítóhoz hasonlóan vezeték nélküli. Kábelezésel nem kell foglalkozni. (ellenben az elemekkel)

Ennyi lett volna Wii-ről szóló postom, én egy pillanatig sem bántam meg, hogy beszereztem ezt a konzolt.
Remélem másnak is meghoztam hozzá a kedvét.
Játékokról pedig majd másik postokban írok.

Addigis kommenteljetek és szavazzatok