A kalózok évszázadok óta léteznek és rabolnak a tengereken, azonban a 21. században a kereskedelmi hajózásra a szomáliai polgárháború második szakasza után lett igazi veszély. Emlékezetes hír volt néhány évvel ezelőtt, amikor egy 14 éves holland kislány akarta egyedül körülhajózni a földet. Bírósági ügy lett belőle, hiszen a gyámügy közölte, hogy a szülők felelőtlenek, ha gyermeküket egyedül akarják elengedni egy ilyen veszélyes útra. Igaz, amikor kereskedelmi hajókért esetenként több millió dolláros díjat kérnek a kalózok, mennyit érhet egy fiatal lány, aki esetleg bajba kerül...

Négy évvel ezelőtt a nemzetközi hírekbe is bekerült egy eset, amely még jobban felhívta a világ figyelmét erre a problémára. 2009-ben 200 év után először támadtak kalózok olyan hajóra, amely az Egyesült Államok zászlója alatt hajózott. A kapitányt túszul ejtették, majd egy mentőcsónakban elmenekültek vele... A szerencsés kimenetelű ügy után a hajó parancsnoka, Phillips kapitány könyvben is megírta a történetét, most pedig Paul Greengrass-nek köszönhetően a mozivásznon is megtekintheti mindenki ezt a rendkívüli esetet.



Paul Greengrass egyik kedvenc rendezőmmé vált mára, hiszen meglehetősen realistán tudja ábrázolni a valós megtörtént eseményeket. Engem már a Bourne-csapdával és a Bourne-Ultimátummal megfogott, és a United 93-al végleg meggyőzött, hogy igazi tehetség. Legújabb munkája, a Phillips kapitány ugyanis eddig az év filmje. Akik látték a United 93-at, azoknak ismerős lehet a doku-stílus, sok minden visszaköszön abból a műből - persze csak a technikai megvalósításban. A Phillips kapitány ugyanis egy sodrő lendületű, több, mint két órás valódi dráma, amelyben a különböző sorsok játsszák a főszerepet. Tom Hank címszereplőként pedig zseniális, a Számkivetett óta most nyújtja a legjobb alakítását, amelyért talán megkapja a harmadik Oscar-díját. Férfo főszereplőként erre eddig egyedül Daniel Day-Lewis volt képes, aki legutóbb a Lincoln-ért vette át az Akadémia arany-szobrocskáját. Egyedül elviszi a hátán az egész filmet, és amit a végén bemutat, az egyszerűen elképesztő. A kalózok pedig a szomáliai társadalom különböző rétegeit mutatják be - van itt a hivatásos, aki már többször rabolt, és ölt, és olyan fiatal is, aki azt sem tudja, mire vállalkozott. Ők is jól játszanak, de az egész film hitelességét növeli, hogy a hajó legénysége és a kalózokat játszó színészek az első közös jelenetig nem is atlálkozhattak egymással, így a cselekedetek sokkal őszintébbek lettek. Greengrass munkáját mindenkinek érdemes megnézni, hiszen a rendező legújabb filmje egy nagyszerű munka: egy rendkívüli esemény rendkívüli feldolgozása, amely méltő helyet foglal el a Greengrass eddigi munkái sorában.