Arkham Origins


Részlet Obo cikkéből
"A történet évekkel az Arkham City és az Arkham Asylum eseményei előtt játszódik, mégpedig szentesete, ami Batman életének egyik leghosszabb éjszakájának ígérkezik -- a város bűnözőfejedelme, Black Mask ugyanis valamilyen, most még rejtélyes okból úgy döntött, hogy a maszkos bűnüldözőnek meg kell halnia. A cél elérése érdekében a csatlósain kívül a város többi nagy gonoszát, sőt még a rendőrség állománynak korrupt tagjait is sikerült az ügy mellé állítania, így ismét gyakorlatilag mindenki a Sötét Lovagot akarja.

A feladatunk természetesen az lesz, hogy kiderítsük, pontosan milyen nagyobb cél elérésén dolgozik Black Mask, ennek során pedig keresztül-kasul bejárjuk majd a várost, mely immáron két, első ránézésére is elkülöníthető zónára oszlik. A játék nagy része a már jó ismert, lepukkant Old Gothamben játszódik, de bizonyos missziók érdekében kirándulást teszünk a híd túloldalán elterülő, gazdag polgárok lakta, égigérő felhőkarcolókkal tarkított New Gothambe is. Mindez többszöröse annak, amit eddig bejárhattunk, s noha továbbra is lehetőségünk van házról háza ugrálva eljutni a célpontunkig, elegánsabb megoldást jelent a Batwing, mely a gyorsutazás eszköze"

Elsőre nem is hangzik rosszul. Ha hihetünk az előzetes információknak nem hiába várjuk, nem ígérkezik rossznak. Nekem az egészben csak egy dolog nem hagyja, hogy csendben, és kétségek nélkül várjam október 25.-ét: Arkham Origins. És ennek is a sztori része. Bár a játék még meg sem jelent, jópár előzetes információ váltott ki belőlem szemöldökbiggyesztési reflexet. A bosszankodási mércém fentről lefele megy :D

Modernebb kütyük


Kezdjük a szerintem legelnézhetőbbel. A képekből és videókból megismerkedhettünk a "régi-új" kütyükkel. Hát a gond ezzel csak annyi, hogy itt már nem passzol az Arkham játékokkal.

Elég ha csak Batman-re nézünk. Nem tagadom, az új páncél valami brutálisan jól néz ki, de hogy ebből hogyan lesz később ez... Vagy csak a divat változott az évek során?

Megszokott ellenfelek


Az előzetes információk alapján a legtöbb ellenfelünk olyan karakter lesz, akivel már találkoztunk. A Batman univerzum nagysága ellenére kevés új arcot kapunk, és igaz, hogy az előzménysztori azt dolgozza fel, hogy találkoztunk velük először, azért mi játékosok is várunk némi változatosságot. A folyamatosan szivárgó hírekből is olyan neveket kapunk mint Bane, Mad Hatter, Deadshot, vagy a Pingvin.


Régi arcok új külsővel


Bár Batman is ide tartozik az első pontból, de tekintve, hogy ő nem ment akkora változtatáson keresztül, és persze azért mert nagyon tetszik a lazább sorba tettem. Jobban szemet szúrt az Arkham szériában ikonikus külsejűvé vált (mellék)szereplők teljes átszabása. A legszembeötlőbb Joker, aki annyira egyedi külsőt és hangot kapott az előző részekben, hogy azt nehéz überelni, és sajnos nem is sikerült.

De ugyan ide sorolhatom Bane-t vagy Black Mask-ot is, aki már feltűnt az Arkham Cityben

Előzménysztori


Ez nem csak az Origins, hanem minden előzményt feldolgozó történet alapgondja. A folytatás megvan, tudjuk, hogy később mi lesz, nem lövök le semmit, ha azt mondom, Batman nem fog meghalni ahogy Joker, vagy Bane sem.. Nem lenne izgalmasabb úgy nekiülni, hogy ezeket nem tudjuk előre? De tudjuk, és pont ezért az író annyi szabadságot se kap, hogy akár kedvére gyilkolászhasson. Keretek közé van szorítva a sztori.

Ráadásul személy szerint nekem nagyon is tetszett ez az In Medias Res belekezdés még az Arkham Asylum-ban. Az előzményeket is szépen cseppenként tudtuk meg, maradt egy-két megválaszolatlan kérdés, de pont ez tette izgalmassá. Most pedig jön egy előzmény. Ami ha kapcsolódik a előző részekhez illúzióromboló, ha meg nem, tulajdonképpen felesleges lesz.

Warner Games Montreal


Jöjjön a legnagyobb félelmem a játékkal kapcsolatban. Mint tudjuk a Arkham Origins-t az előző részekkel ellentétben nem a Rocksteady, hanem a Warner Brothers Games Montreal csapata készíti.

A Rocksteady egy saját Batman világot hozott létre olyan történettel és megvalósítással, hogy én sokat, de még egy olyan Batman-t nem láttam. Kitűnő karakterekkel, nagyon erős mellékszállal, és egy grandiózus, csavarokkal teli sztorival, olyan magasra tette azt a bizonyos lécet, hogy talán újra már ő sem érné el, nemhogy egy teljesen más fejlesztőcsapat.

Ne igyunk előre a medve bőrére


Na de bármennyire is borongósak azok a bizonyos felhők, a játék még meg sem jelent. Nem jelenthetjük ki, hogy jó, vagy rossz. Egyenlőre én is csak annyit tehetek, hogy reménykedem, a félelmeim valótlanok, és a kisebb hibák ellenére jó kis játéknak nézünk elébe. Egy dologban azonban szinte biztos vagyok, ez egy kicsit másabb Arkham játék lesz, hogy jó, vagy rossz értelemben, októberben kiderül.