1994. december 3-án jelent meg Japánban a PlayStation -- a gép, ami azóta legendává vált. A kis szürke masina eredetileg nem is volt a Sony tervei között, sőt, igazából a Nintendónak szerettek volna CD-ROM kiegészítőt gyártani. A konzolpiacot akkoriban az SNES-szel (is) uraló Nintendo viszont a fejlesztések közepén kiszállt a bizniszből az akkoriban tervezni kezdett Nintendo 64 miatt, ami mint tudjuk, továbbra is kazettákkal, vagy ha úgy jobban tetszik, cartridge-dzsekkel működött. A Sony így hát ott állt egy rakás kutatással, s hogy ez ne menjen kárba, a cég elfogadta a fejlesztés mögött álló Kutaragi Ken ajánlatát a munkálatok folytatásával kapcsolatban. Mint később kiderült, ennél jobb döntést sosem hozhattak volna.

Maga a PlayStation 125 millió példányban kelt el, s a kilencvenes évek második felének legmeghatározóbb konzolja volt. Ugyan a PC-sek sokszor nehezen hiszik el, de ha nincs a Sony és a PS, akkor rengeteg, ma már természetesnek vett játékműfaj és imádott cím sem létezne. Így hát gratulálunk Sony, és neked is PlayStation!

(A képeken a gép jelengenerációs megfelelőjének legvártabb és legelismertebb játékai közül válogattunk, míg az adatbázis a márciusban megjelenő Gran Turismo 5-ről tartalmaz információkat. Apropó, január 24-én jön az utolsó GT5 demó PSN-re...)