Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mindenki, aki magáénak tudhatja a júliusban konzolokra is megérkező The Banner Saga 2-t, ingyen tartalomfrissítésként megkapja a vadonatúj túlélőmódot a programhoz, amelynek keretében negyven verejtékes szinten kell átverekedni magunkat. Ebben segítségül a játék hőseit hívhatjuk, a harcok során elismertséget (renown) gyűjthetünk, ebből a valutából pótolhatók az elesett hősök, hiszen aki fűbe harap, annak itt is búcsút inthet az ember. Ezenfelül tárgyak vásárlására fordítható két küzdelem közt, igaz, ezeket harc közben is elejthetik az ellenfelek. A feszültség fenntartása érdekében minden lépésre harminc másodpercünk lesz, tehát nem csak jól, hanem relatíve gyorsan is kell cselekedni.

A csomag a közösség bevonásával, zártkörű bétatesztelés után kerül most a közönség elé, kissé módosított harcrendszerrel, ranglistával, több nehézségi fokozattal megspékelve.