A Battlefield 4 az év egyik legjobban várt FPS-e, ami nem csoda, hisz a DICE által fejlesztett sorozat immár tizenegy éve köti le a multiplayer csataterekért rajongó gamerek millióit. Van azonban egy olyan réteg, amely sajnos nem ölthet testhezálló bakancsot: a gamer girlöknek be kell érniük a férfi karakterek megszemélyesítésével, ugyanis női katonák még nem kapnak helyt a Battlefield 4-ben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a DICE nem veszi komolyan a témát, sőt, egy nap valószínű, hogy a BF-sorozat is tele lesz a gyengébb nem harcos kedvű képviselőivel.

Patrick Bach, a Battlefield 4 producere az OXM-nek adott interjújában beszélt a női karakterek szerepeltetéséről. Elmondta, hogy a DICE-nál foglalkoztak ugyan a kérdéssel, de elvetették a Battlefield 4-re vontakozóan, ugyanis "túl sok áldozatot követelt" volna a dolog; még csak véletlenül se tessék szexizmust kiáltani, Patrick szerint ugyanis mindössze a hangok felvétele és az új animációk rögzítése sokszorozta volna meg annyira a melót, hogy inkább ejtették a témát. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyszer megcsinálják, és ha igen, az olyan is lesz -- magyarul nem akarják összecsapni a női karaktereket.

A magas labdát egyébként a Call of Duty: Ghosts dobta fel, amiben lesznek multiplayer női modellek. Ugyanakkor az Infinity Ward is megerősítette, hogy ez komoly feladat volt, a teljes grafikus motort át kellett dolgozni annak érdekében, hogy a női katonák levetkőzhessék a maszkulin vonásokat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!