A 2010-ben megjelent Heavy Rain egy remek kis thriller-dráma, bár játéknak kevésbé nevezhető, inkább aggathatjuk rá az interaktív mozi megnevezést. Kizárólag Playstation 3-ra jelent meg, de ez alakulhatott volna máshogy is.

A Heavy Rain írója és rendezője, nem mellesleg a Quantic Dream társalapítója, David Cage a minap felfedte a Polygon munkatársainak, hogy majdnem Xbox 360-exkluzív cím lett a játékból. Történt ugyanis, hogy a Quantic Dream első körben a Microsoftot kereste fel a Heavy Rain ötletével. A redmondiak azonban nemet mondtak a játék koncepcióját látva -- annak ellenére, hogy a Fahrenheit miatt szívesen dolgoztak volna a fejlesztőcsapattal.

Az ok egyszerű: megijedtek. Hogy mitől? Nos, a Heavy Rain egyes, botránygyanús témáitól, mint például a gyermekrablás, gyermekgyilkosság. Azóta is ehetik a kefét, hiszen ezután Cage-ék a Sonyhoz mentek, amely bevállalta a játékot, és nemcsak, hogy óriásit kaszált vele, már készül a szellemi folytatás is, a Beyond: Two Souls, természetesen az is Playstation 3-exkluzívként.

Cage nem hibáztatja a Microsoftot semmiért, szerinte remek cég, úgyhogy nem célja a kritizálás, csak egyszerűen nem tudtak együtt dolgozni. No persze ő könnyen beszél, hiszen ők és a Sony jöttek ki jól a dologból. A Microsoft akkori döntéshozói pedig lehet, hogy azóta más munkaterületen dolgoznak, mondjuk az Xbox One marketingosztályán...

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Heavy Rain - - Megjelenés: 2010. február 24. (Playstation 3) -- Gépigény: nem készült PC-s változat