Két héttel ezelőtt a legfurcsább japán játékokat mutattuk be nektek, és megígértük, hogy kitérünk a játéktermek legnagyobb állatságaira is. A felkelő nap országában a játéktermek ötlete nem halt el, sőt, a koncepció máig virágzik, a fiatalság apraja-nagyja pedig nap mint nap valamilyen helyi arcade masina előtt vezeti le a fáradtgőzt. Japánban a csajunkat sem táncolni vagy kajálni visszük az első randin, hanem játékterembe, ahol egyből kiderül, összeillünk-e a Dance Dance Revolutionben nyújtott teljesítményünk alapján. Vagy valami egészen más alapján, ahogy azt mindjárt látni fogjátok. Nyugalom, nemierőszak-szimulátor ezúttal nem lesz, de... eh, azt hiszem, jobb, ha csak simán kezdünk.

I’m Sorry

Az I’m Sorry című automata egy 1985-ös Pac-Man klón, amiben Tanaka Kakuei volt japán miniszterelnököt tudjuk irányítani. Igen, ez komoly, egy valóban élt politikussal kell játszanunk. Képzeljétek el, milyen lenne, ha nálunk egy Gyurcsány Ferencet vagy Antall Józsefet szerepeltető játékot adna ki valaki! Ráadásul a kedves miniszterelnök úr még csak véletlenül sem a köz javát szolgálja a viszonylag minimalista grafikájú és őrületes jelenetek egész sorával operáló játékban, hanem pénzt gyűjtöget, utalva Tanaka korrupciós botrányaira, amik után elterjedt, hogy az ország első (igazából a császár után második, de egyedüli tényleges hatalommal bíró) embere pár jenért mindenre kapható. Az eredmény nálunk botrányos cikkek sora lenne, Japánban pedig ez a játék. Hát igen, kulturális különbségek, vagy mik.

Mushihime-sama

A Mushihime-sama egy 2004-ben megjelent űrshooter, amiben a műfaj sajátosságainak megfelelően egy kis űrhajót irányítva kell minél több és nagyobb, velünk szembe repülő ellenséges gépet kilőni. Eddig ez semmi extra. Még a néha furcsa, buddhista jelképeket és mitológiai ihletésű ellenfeleket felvonultató szakaszokon sem lepődünk meg. De amikor meglátjuk a pályák végén álló rosszfiúkat, akik egyre brutálisabbak és nehezebbek, szép lassan arra a következtetésre jutunk, hogy Japánban a játékosokat spártai körülmények között edzik a világ legkeményebb arcade megszállottjaivá. Más magyarázat ugyanis nincs arra, hogyan lehet a Mushihime-sama egy még mindig népszerű játéktermi automata. A lent látható boss-harc évekkel ezelőtt járta be az internetet, de máig döbbenetes, főleg, hogy ezt a játékot végig is lehet játszani állítólag.

Cho Chabudai Gaeshi!

A Cho Chabudai Gaeshi! (magyar jelentése kb. „nagyszerű asztalfelborítás”) egy állítólag igen elterjedt és sokszor alkalmazott japán szokást állít a középpontjába, nevezetesen a kis teázóasztal dühből történő feldöntését. Mivel ezt a valóságban előadni elég költséges mulatság (mindig új teáskészletet kell venni, és a bútordarab is eltörik egyszer), ezért kitalálták a Cho Chabudai Gaeshi! nevű automatát, amiben egy-egy katasztrofális vacsorajelenet tetőfokán kell felborítanunk egy előttünk álló, műanyag kisasztalt. A játék pontozza az elért káoszt és dühkitörést, mi pedig örülünk, hogy a gépbe dobott 100 jenünk nem ment kárba, mert biz sikerrel vezettük le a napi frusztrációnkat. A lent látható jelenet szürrealitása megér egy misét, főleg, amiért a látszatra nyugodt, fiatal, öltönyös srác minden érzelem kifejezése nélkül borogatja a kamuasztalt. Vajon mi folyik szegény ember fejében?

Toylets

Túl vagyunk a lista felén, és bár sorrend ezúttal nincs, az elborultság szintje érezhetően fokozódik. A Toylets mondjuk kakukktojás, ugyanis nem igazán játéktermi gépről van szó, pontosabban nem kizárólag egy arcade masinákat felsorakoztató szórakozóhelynek lehet szüksége vécére. Igen, vécére: a Toylets működéséhez rendes, funkcionális piszoár kell! Nincs mese, játszottunk már PC-n, konzolon, mindenféle automatákon, kvarcjátékokon, de toaletten még nem. Eddig. A Sega alkotása ugyanis az urak vizelési szokásait hivatott kordában tartani, méghozzá játékos formában. A feladatunk annyi, hogy a „sugarat” a megfelelő irányba állítva boldoggá tegyük a kijelzőn pózoló rózsaszín mangalánykát. Többet nem tudunk mondani. Kérjük, kapcsolja ki!

Boong-ga Boong-ga

A Boong-ga Boong-ga ismét egy „rendes” játéktermi gép, aminek értelme azonban eléggé megkérdőjelezhető. A masina egy képernyőből és egy hatalmas, farmeranyaggal befedett, reális tapintású és keménységű fenékből áll, amit a mutató és a középső ujjunkkal kell jó erősen megböknünk. Minél erősebb a bökés, annál magasabb a kapott pontszám, és persze a monitoron látható, viccesnek szánt, de inkább ijesztő fej reakciója is ezzel egyenes arányban durvul be. Ez a dolog egyébként japánban egy közismert gyerekcsíny -- igen, az ottani kölykök nem papírgalacsinokat dobálnak, könyveket firkálnak, vagy bármi ilyesmi, hanem egymás hátsójába nyomkodják az ujjukat. Újabb kulturális különbség? Lehetséges, mindenesetre a Boong-ga Boong-gát ihlető hagyomány nélkül köszönjük, megvagyunk.

Boong-ga Boong-ga

Marine Catcher

Japánban nemcsak a játéktermek, de a plüssfigura-kifogó játékgépek is nagy népszerűségnek örvendenek. A kilencvenes években nálunk is sok ilyen volt, és leginkább arról voltak híresek, hogy a bedobott pénzért pár másodpercig irányítható kampóval a büdös életben nem lehetett kihalászni semmit. De ez is biztosan csak a nyugati civilizáció átka volt, Japánban ezek a masinák igenis működnek, és nemcsak plüssjátékokat, hanem élő homárokat is foghatunk velük. A Marine Catcher egy efféle kampós horgászjáték, csak épp haszontalan figurák helyett a vacsoránkért lehet megharcolni a segítségével. Bizarr, botrányos, sokkoló és teljes mértékben kimeríti az őrültség fogalmát. Hogy mennyire kell berúgni a Marine Catcher élvezetéhez, nem tudjuk, de Japánban ezt a gépet kifejezetten kedvelik, több étterem is beszerzett egyet, főleg olyanok, amik közel vannak a játéktermekhez.

Kihagytunk valamit? Tudsz még ennél is betegebb japán játéktermi automatát? Ha igen, ne habozz, oszd meg vekünk a kommentek között!