Szuperhősökkel foglalkozni a legtöbb esetben kifizetődő. Az évtizedek során egy masszív rajongói bázis jött létre, akik lélegzet-visszafojtva képesek várni egy-egy hős, vagy éppen antihős film- vagy játékadaptációját. Míg a filmeknél egyre minőségibb munkákat kapunk, addig a játékokkal eléggé mostoha módon bánnak a fejlesztők és kiadók. A legtöbb esetben gyermeteg ugrabugra címek, vagy teljesen lelketlen és primitív pofozkodós játékok készülnek, amiket csak a népszerű hőssel próbálnak eladni.

Sokszor a fejlesztők meg sem próbálják a figurákat úgy ábrázolni, ahogy azt a rajongók szeretnék és jogosan elvárnák. Időről időre azonban felbukkannak olyan alkotások, amiben a főszereplők szinte egy az egyben átmásztak a képregényekből a játékokba. Ugyanúgy viselkednek, ahogy megszoktuk tőlük, és a játékmenet is felhasználja a speciális képességeiket. Öt szuperhőst választottam ki, akiket a legjobban adaptáltak át a játékok világába. Figyelem! Ez a cikk magukra a karakterekre fókuszál, és nem feltétlenül a legcombosabb pontokat kapott címek szerepelnek rajta!

Batman - Arkham-széria

Kezdjük a legegyértelműbbel! Minden idők egyik legikonikusabb (szupererők nélküli) szuperhőse gyakorlatilag 2009-ig nem kapott méltó játékadaptációt. Az akkoriban még ismeretlen Rocksteady nevű csapat azonban elképesztő ígéretekkel csigázta fel a rajongókat. Batmant úgy akarták ábrázolni, amilyen mindig is volt. Egy detektív, aki egyszerre képzett harcművész, akrobata, tudós és egy jéghideg profi, aki minden helyzetben feltalálja magát. Eleinte persze sokan – köztük én is – szkeptikusak voltak a játékkal kapcsolatban. Túl sok csalódás ért minket korábban, és a fejlesztőcsapat sem tűnt megfelelőnek a feladatra, hiszen korábban csak az Urban Chaos nevű játékot dobták össze.

Aztán megjelent a Batman: Arkham Asylum és mindenki ledöbbent. Ezek az arcok tényleg megcsinálták! Batmant végre a hírnevéhez méltóan kezelték. Nem csak egy bunyós kosztümös valakit kellett irányítani, hanem valóban kihasználták a figura szinte minden jellegzetességét. Settenkedés, rengeteg kütyü, minden ott volt Batman tarsolyában. Maga a sötét lovag sem lett elbohóckodva, nem volt karakteridegen, nem herélték ki hülye poénkodásokkal és egyebekkel. Az egész produkción érződött, hogy valódi rajongók készítették féltő gondviseléssel és odaadással. Ez a hozzáállás pedig nem is maradt kifizetetlen. Az emberek imádták a játékot, amit kiváló eladási adatok, magas értékelések, és egy raklapnyi díj bizonyított, és jöttek a folytatások is. Szép volt fiúk!

Pókember - Spider-Man: Shattered Dimensions

A Spider-Man: Shattered Dimensionst azért válogattam be, mert többféle Pókember-interpretációt sűrítettek benne egyetlen játékba, és mindegyikük igencsak hű volt a saját alapanyagához. Ott volt ugye a klasszikus Póki, a kék-piros szettben, aki szándékosan idegesítő poénokat szór, hogy elterelje az ellenfelek figyelmét. Közben pedig gyorsan ugrik és siklik jobbra-balra. Lehet, hogy nem a legmélyebb karakterábrázolás, de a figura egy bizonyos lényegét megfogták.

A 2099-es verzió már kicsit furább jószág, hiszen egy futurisztikus szuperhőst kaptunk, aki sokkalta erősebb, mint az eredeti megfelelője, és már nem is Parker feszít a színes jelmezben, érthető okokból. Viszont Miguel O’Hara végig próbál megfelelni elődjének, így például ő sem öldös halomra senkit. Szintén beszólogat, akinek csak tud, és védi a bajba jutottakat. Teszi mindezt hi-tech felszerelésben, veszélyes karmokkal az alkarján. Meglehetősen vad, de a végletekig hű az alapanyaghoz.

Aztán ott van a személyes kedvencem, a Noir világban tevékenykedő Pókember. 1933-ban, sötét ruhában, kevésbé erős kiadásban, viszont annál agresszívebb módszerekkel. Peter itt nem poénkodik, szó szerint a tettek embere, és ha kell, sokkal erőszakosabban lép fel, mint az eredeti verziója (a képregényben például hidegvérrel le is lő valakit). Remekül igazították hozzá tehát ahhoz a világhoz, amiben helyt kell állnia. Bár a képregényben nem lopakodik, a játék ezen része nagyon is illett a figurához, még ha eléggé szemtelenül le is nyúlták az Arkham-sorozatból.

Rozsomák - X-Men Origins: Wolverine

Természetesen sokak kedvenc regenerálódó, morcos arcú kanadaija sem maradhatott ki a felsorolásból. Az X-Men Origins: Wolverine játékot az azonos című filmhez készítették, és a legtöbb ember szerint sokkal jobban is sikerült, mint maga a mozi. Nem mennék bele ilyen szintű hitvitákba, viszont az tény, hogy ez volt az első játék, ami valóban úgy ábrázolta Rozsomákot – nem, az „F” betűs félreferdítést nem fogadjuk el! –, amilyen a képregényben volt: egy megállíthatatlan és vérengző, tömeggyilkos állatnak.

Akit nem zavar, ha szakadnak a testrészek, fröccsen a vér, és röpülnek a belső szervek. Aki jó érzésként írja a le a mészárlás utáni adrenalin-roham keltette émelygést. A játékban pedig mi, a játékosok láthattuk el ilyen módon az ellenfelek baját. Ráadásul egy remek sebződési animáció is volt a játékban, gyakorlatilag Logan csontjáig leszakadhatott a hús, ami ugyan baromi undorító volt, de nagyon látványos. Az X-men Origins: Wolverine igazából egy egyszerű kaszabolós program lett, de a markáns főhős, a vérgőzös, pergős és jól irányítható játékmenet, illetve a „badass” jelenetek bőven elvitték a hátukon az alkotást. Aki még nem próbálta, mindenképpen tegyen egy próbát vele! Már csak azért is, hogy lássátok, milyen a valódi Rozsomák bőrébe bújni.

Deadpool - Deadpool: The Game

Ahogy fentebb is írtam, nem feltétlenül a legjobb játékok szerepelnek a listán, hiszen például a tavalyi Deadpool: The Game nagyon nem lett az igazi. Túlságosan repetitív, egysíkú játékmenet, kidolgozatlanságok, és érezhető kapkodás jellemezte az egészet. A Cybertron-játékokért felelős High Moon valamit tehát nagyon eltolt a fejlesztés során -- de! Magát a főhőst, aki egy igazi antihős, valami félelmetes módon jól összerakták.

Aki esetleg nem tudná miről is van szó: Deadpool egy zsoldos, akin mindenféle kísérleteket végeztek, így bitang erős lett, gyors, önregenerációs képessége pedig még Rozsomákét is übereli (gyakorlatilag elpusztíthatatlan). Mellékhatásként cserébe kapta az elmebajt. De szó szerint. A fickó tényleg klinikai eset, több személyiség van a kobakjában, akik sokszor vitatkoznak egymással.

Deadpool soviniszta, gyerekes, mindenbe és mindenkibe beletipor, és tudja, hogy egy képregényben, vagy jelen esetünkben egy játékban van, így beszól az íróknak és a játékosoknak is. Kifogástalanul ültették bele a figurát tehát egy tökéletlen játékba. Deadpool sokak kedvence, mert rettentő vicces, pont ezen elvadult ötletek miatt. Bár nekem személy szerint néha kissé túlságosan debil a humora, azért egy korrekt filmet megnéznék vele, illetve egy jó játékban is szívesen viszontlátnám.

Megtorló - The Punisher

Egy újabb antihős. A játék megjelenése szegről-végről köthető egy akkori filmhez, de nem túl szorosan. A történet főszereplője Frank Castle, egy igazi tökös tengerészgyalogos, akinek a családját a maffia kivégezte, és ettől a férfi teljesen megtört. Bruce Wayne is hasonló tragédia miatt lett önbíráskodó, de a DC hősének vannak szabályai és kódexei. A halálfejes pólót viselő Megtorlónak viszont nincsenek. Nem riad vissza a gyilkosságoktól, a brutális vallatásoktól, és emellett remekül ért a közelharci és lőfegyverekhez. Egy edzett harcos, aki mindenkit kicsinál, akármilyen bűnt is követett el a szóban forgó illető.

A 2005-ös The Punisher pedig pontosan ezt a figurát helyezte irányításunk alá. Minden egyes embert kilehetett vallatni, akár puszta kézzel, akár „segédeszközökkel”. Ha sikerült megfélemlíteni őket, információkhoz jutottunk, ha nem, akkor nézhettünk egy brutális halálanimációt, és némi pontlevonást kaptunk, afféle ejnye-bejnye gyanánt. A játék rettentő brutális volt, egy csomó fegyvert használhattunk, hogy kegyetlenül végezhessük ki ellenségeinket. Mindezt miért? Mert a Megtorló igenis ilyen! Ezt várjuk tőle. Bár a játékmenet nagyon egyszerű volt, a hős képregényhű ábrázolása a Wolverinehez hasonlóan marha szórakoztatóvá varázsolta az amúgy elég gyenge lábakon álló programot. A mai napig képes vagyok újra és újra elővenni, ha egy kis vérengzésre adnám a fejem.

Természetesen most is várjuk a ti véleményeiteket is. Szerintetek melyik szuperhőst láthattuk eddig a legjobb formájában, játékadaptációban?