Időről időre elgurul a gyógyszerünk itt a PC Gurunál, és összeválogatjuk az interneteket benépesítő perszónák fajtáit. Volt már szó a fanboyokról, a kommentelőkról, a PC-s és konzolos játékosokról, most pedig a multiplayer-huszárokon a sor. Komolyan venni egy szavunkat sem szabad, ha azonban mégis felismeritek magatokat az egyik kategória leírása alapján, akkor azért gondolkodjatok el rajta, hogy mindez lehet-e csupán a csalfa véletlen műve!

Az idegbeteg dotás

Vagy MOBA-s, mert azért nagy általánosságban elmondható, hogy mindegyik rokon játékban megtalálható ez a gyorsan szaporodó gamer-faj. Az idegbeteg dotás általában onnan ismerszik meg, hogy ha valami nem úgy sikerül, ahogy neki tetszik, akkor megy a rage quit, de persze csak miután a chatben megosztotta, hogy „DVVDSIHIDSVGJIOJIOJ” – ha valakinek nem esne le, ez történik, ha ököllel a billentyűzetre csapunk.

Az idegbeteg dotás ennélfogva megannyi meccs elvesztéséért felelős. Igaz, legjobban akkor irritálja az embert, ha esetleg azonos társaságban játszanak, méghozzá hangkommunikációval. Ilyenkor az idegbeteg dotás a társai összes felmenőjét gazdag szidalmakkal teszi nemesebbé, kiemelt helyre téve a játékosok édesanyját. Az idegbeteg dotás ellen nincs gyógyszer, igaz, 30 éves kora előtt idegösszeroppanást vagy szívinfarktust kap, szóval kár aggódni miatta.

Dota 2 rageface
Ez nem egy sima rageface, hanem Chris portréja,
amit egy DotA 2 meccs alatt készítettünk róla

A 12 éves CoD-os

A 12 éves CoD-os neve mindent összefoglal, amit erről a multis populációról tudni kell: kizárólag 12 éves játékosok alkotják, akik az épp aktuális Call of Dutyval játszanak, általában Xbox konzolon, de PC-n is igen magas az előfordulási esélyük. A 12 éves CoD-osoknak magas, irritáló hangja van, ami mint éles kés hatol bele a felnőtt gamerek hallójáratába. Megjegyzéseik nettó káromkodásból állnak, és gyakran rasszista jelzőkkel illetik a többi játékost, annak ellenére, hogy sosem látják őket.

A 12 éves CoD-osok ráadásul sok esetben megalázóan jól játszanak,

hiszen a kifejlett formájukig tartó 2-3 esztendős bábállapot során rengeteg tapasztalatra tesznek szert a 2007 óta változatlan játéksorozat működésével kapcsolatban. Így aztán nem csak kellemetlenek, de bosszantóak is, és sok felnőtt kedvét veszik el a CoD-ozástól – szerintetek véletlen a Battlefield növekvő népszerűsége? A 12 éves CoD-os ellen is van persze fegyver: csak ki kell deríteni, kik a szülei, és küldeni nekik pár hangfelvételt a fiúk szókincséről.

12 éves CoD-os
Ártatlan tekintetű csemetéink az interneten vérszomjas
szörnyetegekké válhatnak. A hibás a CoD!

A 200 kilós WoW-kocka

A sztereotípiákban az a szép, hogy bár nem jó dolog gyakran hangoztatni őket, sajnos azért léteznek, mert van bennük némi igazság. Ez a helyzet a 200 kilós WoW-kockával kapcsolatban is, aki annyira népszerű lett az interneten, hogy külön mémet is kapott, a South Park pedig egy Emmy-díjas epizóddal emlékezett meg róla.

A 200 kilós WoW-kocka persze korántsem olyan idegesítő, mint az eddig bemutatott multis fajok. Elsősorban azért nem, mert szinte sosem találkozunk vele; a 80-as taureneket és orkokat a kezdő WoW-osok messzire elkerülik, arra pedig minimális esélyük sincs, hogy rögtön azonos harci szcenáriókba kerüljenek velük.

Egyébként meg a 200 kilós WoW-kockák nagy általánosságban jó fejek, akik tény, hogy túlsúlyosak és elsősorban a WoW-ról szeretnek beszélgetni, de legalább tudják, hogy kell játszani, és képesek a saját univerzumukon belül olyan magas titulusokat szerezni, amikhez hasonlót a valóságban nem sokan.

200 kilós WoW-kocka
Ő itt Tomi, a 90-es tauren warrior, aki megannyi szerencsétlen
allis gamert tett már hidegre, pedig amúgy kedves óriás

A kocajátékos

A kocajátékos elnevezése (latinul kocusz gamerisz) a kocamunka kifejezésből eredeztethető: olyan multis arcot takar, akit csak a hype-vonat ragad magával egy-egy játék beszerzésekor, és amúgy magasról tesz az egész multikultira, tehát a büdös életben nem fog betanulni egy rendes szabályt vagy trükköt sem. A kocajátékos addig nem sok vizet zavar, amíg a CoD-ban vagy valamelyik autós játékban erőlködik, de amikor egy csapatalapú programot talál meg, elszabadul a pokol.

Mert hisz a „csapatalapú” szó pont a kooperációra utal,

és ha valaki nem elég elhivatott, hogy megtanulja használni a Medic túltöltését a Team Fortress 2-ben, vagy hogy mérnökként fragelés helyett csak tankokat javítson a Battlefield 4-ben, akkor nemcsak a saját játékélményét rombolja le, de a csapattársaiét is. Az igazi háború pedig akkor tör ki, amikor a kocajátékos belefut az idegbeteg dotásba…

Gamer girl
"Úúú, nézd bébi, rájöttem, hogy kell fogni a kontrollert,
szóval most már igazi gamer vagyok!"

A facebookos

Sokan szeretnek különböző facebookos játékokkal játszani, és ezzel nincsen semmi baj, sőt, néha még az olyan hardcore arcoknak is kell egy kis közösségi kikapcsolódás, mint Chris, aki egy külön listát is összeállított a kedvenc ingyenes játékaiból. De amikor valaki CSAK a Farmville-t és a Candy Crusht tolja, és magát gamernek nevezi, az azért furcsa fintort indukál a legtöbb játékos arcán.

Márpedig ha hiszitek, ha nem, vannak ilyen emberek, mi több, meggyőződésük, hogy kedvenceiket vallásként kell terjeszteniük, és naponta 5-6 meghívót küldenek hozzájuk, hátha valaki rákap és megtalálja az „igaz utat”. CS? BF? CoD?

Fityfenét, irány aratni a káposztát és összeroppantani a cukorkákat, mert ha nem, akkor bizony a barátaink szomorúak lesznek, kiközösítenek bennünket, majd a végén az utcán is csak leköpnek, odaszúrva, hogy nézd már, itt ez a szadista állat, aki elhanyagolta az uborkáját, és még vonatjegyet sem küldött a CC-ben.

A facebook-játékos
Ha csak a Facebookon tolod a Farmville-t, még nem lesz belőled
igazi gamer. Tessék szétlőni a másik játékost egy FPS-ben!

A cheater

Manapság egyre nehezebb csalni a játékokban, hiszen a multiplayer szerverek ellenőrzése a fejlettebb technológiáknak hála ellehetetleníti a cheatereket. Ezért is történhetett meg, hogy a 2000-es évek elején még hatalmas cheater-populáció mára kihaló állatfajjá silányult csupán, ami az élettere elpusztítása miatt egyre kevesebb helyen képes érvényesülni.

A cheaterek egyébként igazi kártevők, szóval annyira nem kár értük.

Felismerni onnan lehet őket, hogy a meccsen toronymagasan vezetnek, a chatbe pedig olyan gyakran írják be a „lol” és a „n00B” szavakat, hogy szinte lőni sem marad idejük – mégis vezetik a ponttáblát, ugye. Rengeteg becsületes játékos életét tették tönkre a cheaterek, aki a CoD 1-2-es időkben még alfajokra bomlottak, mint a „véhás” vagy az „aimbotos”.

Ha esetleg összefuttok egy cheaterrel valamely játék hivatalos szerverén, ne sajnáljátok meg, nyugodtan reportoljátok az adminoknak, mert az evolúció is azt diktálja, hogy a legjobban alkalmazkodó faj marad csak fent.

Cheater
A cheatereket az sem hatja meg, ha ezerszer kell
leírniuk: "a csalás rossz", így jobb bannolni őket

A LAN-osok

A LAN-osok a multis világ öreg rókái, akik ritkán merészkednek fel az online szerverekre. A cheaterekkel ellentétben azonban nincsenek kihalóban, épp csak baráti mérkőzéseket játszanak, és ki nem állhatják a náluk jóval fiatalabb gamereket. És hogy ők mennyi idősek? Nos, kellően korosak hozzá, hogy ismerjék a LAN-parti kifejezést, sőt mi több, másról se beszéljenek egy-egy meccs alatt, mint hogy bezzeg régen milyen ász volt összeülni a haverokkal a koleszban, és tolni egy kis Quake-et, de persze csak az első részt, mert a többi már trágya volt.

A LAN-osokkal egyébként akkor sem könnyű játszani, ha történetesen a cimboráink, mert mindig olyan programokat akarnak tolni, amik a mi gépünkön már el sem futnak. Fintorognak a StarCraftra és helyette a WarCraft 2 lemezét tolják az orrunk alá, csóválják a fejüket a BF-re és inkább a Doom 2-vel próbálnak szervert építeni, és egyenesen szentségtörésnek tartják a MOBA műfajt, mert azt csak a hülyegyerekek szeretik, akiknek nincs türelmük bázisokat építeni és pepecselni. Bezzeg a multis Settlers, az igen!

LAN-parti
"Bezzeg az én időmben SOKKAL szociálisabb
élmény volt a közös játék!"

Megbántani természetesen senkit sem akartunk, reméljük, értitek a viccet. Azt viszont elvárjuk, hogy újabb és újabb multis gamer fajokat mutassatok be a kommentek között!