A várhatóan jövő márciusban megjelenő Nintendo NX a pletykák szerint egy hordozható és egy asztali konzol hibridje lesz, ami természeténél fogva nem lehet olyan erős, mint a Sony vagy a Microsoft eszközei (egyes források szerint az Xbox 360 szintjén fog teljesíteni az NX). Nagyon úgy tűnik, hogy ezt ellensúlyozandó a Nintendo egy külső számítási egységet fog felhasználni az NX „izmosítására”, legalábbis nemrég szabadalmaztatták a Supplemental Computing Device (SCD) névre hallgató szerkezetet. Igaz, nem úgy tűnik, hogy képes lesz a grafikát „feljavítani”, de akkor mégis mire lehet jó?

nintendoscd.jpg

A leírásban a megnövelt tárhely és számítási kapacitás került megjelölésre, illetve az is kitűnik, hogy az SCD-k képesek lesznek egymással kommunikálni, vagyis elképzelhető, hogy többet is sorba lehet kötni, vagy éppen másokkal megosztani, netán távoli eléréssel hozzáférni, akár egy hálózati meghajtóhoz. De még mielőtt nagyon messzemenő következtetéseket vonnánk le, az igazság az, hogy ez „csak” egy szabadalom, lehet, hogy sosem valósul meg, vagy nem ebben a formában valósul meg, vagy esetleg semmi köze az NX-hez, mindenesetre érdekes adalék.

Ti mit gondoltok?