• A PS4 konzolokra felújított Valkyria Chronicles Remastered tavasszal debütál a nyugati régiókban
  • A szebb grafikával és minden megjelent DLC-vel együtt érkező játék mellé megkapjuk a készülő új epizód, a Valkyria: Azure Revolution demóváltozatát is
  • Valkyria Chronicles PC-s teszt

A 2008-ban PS3 konzolokra megjelent Valkyria Chronicles igen egyedi alkotás volt, amit nem csupán fantasztikus látványvilágának, hanem különleges műfajának is köszönhetett, hiszen a japán szerepjátékok elemeit a körökre osztott stratégiai programok erényeivel ötvözte benne a SEGA. Nem csoda hát, hogy az egy alternatív világháborúról mesélő történet hamar megtalálta közönségét, és nem csupán a felkelő nap országában aratott sikert, hanem a nyugati régiókat is bevette, méghozzá a 2014 novemberében a Steamen debütált PC-s változatával, mely egy időben a legkelendőbb címnek számított a Valve platformján.

Most pedig biztossá vált, hogy a fiktív országot, Galliát PS4 konzolokon is megvédhetjük az ostromló agresszorokkal szemben, ugyanis a SEGA bejelentette, hogy a Japánban február 10-én megjelenő felújított változat, a Valkyria Chronicles Remastered a nyugati régiókban is tiszteletét teszi idén tavasszal.

Az erősebb hardverhez átalakított változat természetesen még szebb grafikával érkezik, méghozzá 1080p felbontással és 60fps képfrissítési értékkel, ugyanakkor a SEGA nem csak a külcsínre, hanem a tartalomra is adott ezúttal: az alapjáték mellé csomagolta az összes kiadott DLC-t, így a Hard EX Mode, az Edy's Mission, a Selvaria's Mission, és a Challenge of the Edy Detachment kiegészítőket is.

A Valkyria Chronicles Remastered digitálisan és dobozos formában egyaránt elérhető lesz 30 dolláros áron, az előrendelők pedig lecsaphatnak a korlátozott példányszámban, Squad 7 Armored Case fémtokba csomagolt verziókra is. További jó hír, hogy a lemezekre rákerül a Valkyria-sorozat új epizódjának, az Azure Revolutionnek a demó változata, mely 2016 telén jelenik majd meg (egyelőre csak a japán premierről szól a fáma). A friss részben új szereplők mutatkoznak be, méghozzá Amleth és Ophelia, akik a kicsinyke Jutlandot megtámadó, az azúr színű Ragnite kristály által hatalmas erőfölényre szert tevő Rush birodalom seregeivel csapnak össze.