A Quantum Break közel három évvel a bemutatása után jelenik meg, hiszen a Microsoft az Xbox One leleplezésével egyidőben, 2013. május 21-én tette közzé a program első teaser trailerét. A Quantum Break a következő alkotás lesz abban a sorban, ami egy televíziós sorozattal együtt készül. A Remedy állítása szerint a játék befolyásolja majd a sorozat eseményeit, a sorozat pedig megtanítja, hogyan kell játszani a programmal. Érdekes hozzáállás, reméljük jobban sikerül, mint a Defiance esetében.

Ez hamarosan kiderül, ugyanis Sam Lake egy pohár/nagy palack pezsgő kiséretében a Twitteren jelentette be, hogy a Quantum Break fejlesztése befejeződött, a sokszorosítása megkezdődött. A játékot, ami korábban még Xbox One exkluzív volt, most már a PC-vel rendelkezők is kipróbálhatják, április 5-től. Bevállalod?