• Steve Jaros 10 éven át dolgozott a Volition csapatában
  • A Saints Row-sorozat kreatív igazgatója volt
  • A Valve-nál kapott állást
  • Nem tudni, min dolgozik

Steve Jaros Twitteren jelentette be, hogy 10 évnyi szolgálat és saját bevallása szerint az életét megváltoztató időszak után elhagyja a Volition csapatát, ahol eddig a Saints Row-sorozat kreatív feje volt -- a karrierje itt persze nem ér véget, ugyanis egy másik csapatnál talált munkát, ez a cég pedig nem más, mint a Valve.

Azt egyelőre még nem tudjuk, hogy min fog dolgozni a Valve berkeiben, de ezt hogy is tudnánk, hiszen egy notóriusan titkolózó cégről beszélünk, így legfeljebb csak sok sikert kívánhatunk neki, és reméljük, remek játékokat fog készíteni nekünk.

steve-jaros.jpg