A 2015-ös Miss Universe szépségverseny nem a lányok miatt fog emlékezetes maradni a jövőben, hanem a műsorvezető, Steve Harvey elképesztő hibája miatt, melynek vége az lett, hogy a koronát levették Miss Kolumbia fejéről, ás áttették az igazi győztes, Pia Wurtzbach fejére, aki ugyanolyan döbbenten állt, mint szegény versenytársa. 

A lány azonban nemcsak szépségkirálynői feladatainak tesz eleget, de játszik is, például a Final Fantasyval, ami egyik kedvenc sorozata. Ezt a Square Enixnél is megtudták, és gyorsan meghívták a márciusi rendezvényre, amelyen a cég bejelenti, hogy mikor kerül sor a Final Fantasy XV premierjére. 

Pia a Final Fantasy VIII-al játszott először a sorozatban, mert szereti a szerelmi történeteket. A kedvenc karaktere Qusitis, a kedvenc őrzője pedig Shiva. Pia amikor meglátta a meghívást, rögtön azt írta Twittere, hogy a Square Enix feldobta a reggelét. 

pia-1.jpg