A Batman: Arkham Knight PC-s verziójának megjelenése körüli botrányról már épp eleget beszéltünk (lásd a kapcsolódó híreket, ha valaki szeretne sebeket felszaggatni), most azonban szinte kísértetiesen hasonló eset zajlott le a Square Enix háza táján, a Final Fantasy XIV maces verziója kapcsán.

A Macintosh-tulajdonosok a játék megjelenése óta, tehát közel két éve próbálnak mindenféle házibarkács módszerekkel játszani vele -- leginkább a Boot Camp segítségével, azaz Windowst futtatva a gépen, ami nem a legjobb megoldás. Két hete úgy tűnt, megérkezett a megváltás: a Heavensward expanzió megjelenésével egyidőben befutott a 60 dollárt kóstáló, a TransGaming készítette hivatalos, „natív” Macintosh verzió. Vagy valami olyasmi.

Kiderült ugyanis, hogy a csapat semmi mást nem csinált, mint a Windows-változatot „becsomagolták” (bikkfanyelven egy wrappert írtak hozzá), amely elhiteti az Apple-féle masinával, hogy egy macintoshos alkalmazásról van szó (többek között a DirextX utasításokat „átfordítja” OpenGL-re). Az eredmény? Alacsony fps, beakadások, hiányzó textúrák. Igaz, nem minden masinán -- de itt a másik bibi: a rendszerkövetelményeket csak a Mac-verzió kiadása után tették közzé (emlékezzünk, az Arkham Knight esetében is közvetlenül a premier előtt tolták feljebb a specifikációkat), így tulajdonképpen zsákbamacskát vettek az „almások”. 

A dologból persze órási botrány lett, amire a Square Enixnek is reagálni kellett. Nos, a kiadó ugyanazt tette, amit a Warner: leállította a maces Final Fantasy XIV értékesítését, a vásárlóknak pedig pénz-visszafizetési lehetőséget biztosít. A játék producere és direktora, Josida Naoki egy hosszú levélben, melyet a hivatalos fórumon tett közzé, bocsánatot kért, és teljesen magára vállalta a felelősséget. Mint írja, bár a fejlesztőcsapat és az egész vállalat érintett a dologban, az ő egyszemélyi döntése volt, hogy ez a verzió ebben a formában a boltokba kerüljön. A Square Enix megígérte, hogy csak akkor folytatják az eladásokat, amikor egyértelműen tudják kommunikálni a vásárlókkal, hogy mire számítsanak ezen verzió megvételekor.

Az biztos, hogy ez a két, valóban nagyon hasonló eset rengeteg tanulsággal szolgálhat – reméljük, elér azokhoz, akikhez kell...