• A Respawn Entertainment Steamen adná ki a Titanfall folytatását
  • Több ember tudnának elérni így
  • Titanfall teszt

A Respawn Entertainment vezérigazgatója és társalapítója, Vince Zampella a Game Informernek adott interjút, amiben elmondta, hogy a Titanfall már majdnem nyolcmillió egyedi játékost számlál, de hozzátette: ez lehetne jobb is.

A Titanfall ugyebár kizárólag PC-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra jelent meg, ami erősen limitálta annak a felvevőpiacnak a méretét, amit el tud érni -- konzolon a teljes potenciál csak egy szeletét kapták el, illetve PC-n sem tudtak annyi emberhez eljutni, amennyihez lehetett volna, mégpedig az Origin miatt.

Mindezt belátta Zampella is, de szerinte már késő átállni Steamre, az a hajó már elúszott, ugyanakkor szerinte a jövőben ugyanezt a hibát már nem kellene elkövetni, ezzel utalva arra, hogy a Titanfall esetleges folytatása már a Steamen is kapható lenne, hogy ezáltal több emberhez jusson el. A Steamnek 100 millió aktív felhasználója van.

Mindebbe persze lesz beleszólása az EA-nek is, már ha egyáltalán náluk készül a játék. A Titanfall az EA Partners Program keretében jelent meg, a Respawn pedig nem az EA tulajdona, így aztán nincs kizárva, hogy egy másik kiadónál köt ki a folytatás.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!