Az olaszországi Amazon kínálatában a minap megjelent (és azóta már törlésre is került) a Tomb Raider: Definitive Edition, mely tartalmazza a játékhoz eddig megjelent összes letölthető tartalmat.

Az áruház PS4-re listázta a 60 eurós csomagot, de a mellékelt szöveg, valamint az „ismeretlen platform” kategóriába sorolt másik bejegyzés arra utal, hogy az Xbox One játékosai sem maradnak majd ki Lara kalandjaiból.

 „Eme next-gen konzolokra érkező fantasztikus kiadás magába foglalja ez eddig kiadott valamennyi DLC-t. Az előrendelők különleges csomagolásban, művészeti album társaságában vehetik majd át a játékot.”

Természetesen egyelőre sem a kiadó, sem pedig a fejlesztőstúdió nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban -- várunk a hivatalos közleményre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!