A Ubisoft a napokban megosztott egy kisebb kulisszatitkot arról, hogyan történik a játékaik fejlesztése: Julian Gerighty, a The Crew kreatív vezetője a Polygon stábjának adott interjújában elmesélte, hogy a fejlesztés során valamikor a csapatok értekezletet tartanak az úgynevezett „szerkesztőséggel”. Ennek tagjai azért felelnek, hogy a lehető legjobb játékok készülhessenek el a rendelkezésre álló technológiákkal -- ők nem a játék irányvonalát igyekeznek tartani, csak tanácsokat adnak arra, mit lenne érdemes beépíteni, a végleges döntés már az egyes csapatok kezében van.

A „szerkesztők” körében mostanában a nagy, összekapcsolt játékvilágok jelentik a kedvenc témát, ez a „mánia” pedig nagyon könnyen tetten érhető a cég éppen készülő játékait nézve. A The Crew, a The Division és a Watch Dogs is ilyen meglátás szerint épült meg, a Ubisoft ugyanis nagy potenciált lát ebben, de a korábban maga is „szerkesztői” szerepkört betöltő Gerighty úgy véli, hogy nem csak a Ubisoft mozdult el ebbe az irányba, hanem maga az ipar is, hiszen a csapatok rendre megfogadják az ilyen irányú javaslatokat.

Persze az, hogy egy játékban egy hatalmas, összekapcsolt világot találunk, magával vonja azt is, hogy ehhez folyamatos internetkapcsolat kell. Ezt a nagy többség utálja, annyira, hogy a Microsoft is meghátrált ezen a téren, Gerighty szerint azonban ez a konzolgeneráció már pont a multiplayer integrálásáról szó, ami új lehetőségeket kínál, szóval őt ez nem zavarja, sőt támogatja az internetkapcsolat szükségességét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

The Crew -- Megjelenés: 2014 Q1 -- Gépigény: nem ismert