Hárombetűs csúnyaszó? DLC! Sokan szívből gyűlölik a letölthető tartalmakat, részben jogosan, hiszen ugyan kinek lenne kedve pénzt adni gyakorlatilag jelentéktelen tartalmakért, néha olyanokért, amiket a kész játékból vágtak ki, csak azért, hogy később eladhassák őket? Senkinek.

A CD Projekt Red is osztja a közönség ezen véleményét, s meg is ígérték, hogy jól fognak bánni a Witcher 3 kiegészítőivel. A cég társalapítója és vezérigazgatója, Marcin Iwinski elmondta, hogy a kisebb kiegészítőkért, tartalomfrissítésekért nem fognak pénzt kérni, ezek ugyanis a megjelenés utáni támogatás részét képezik, pont úgy, mint az, hogy kijavítsák az esetleges hibákat. A csapat arról pedig hallani sem akar, hogy extra pénzszerzés érdekében vágjanak ki tartalmakat a kész játékból.

A nagyobb kiegészítők esetében persze már más a tényállás, ezekért már fizetnünk kell. Itt nagyobb, igazi tartalmat adó expanziókra kell gondolni, amin tényleg dolgoznak is a lengyel srácok -- az etalonnak a Baldur's Gate: Tales of the Sword Coast számít házon belül, így ha lesz is Witcher 3 kiegészítő (még nincs semmi ilyen bejelentve), akkor körülbelül ekkora mennyiségű tartalomra kell számítani.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!