Az MMOG-k jó része ma már a free-to-play modellt követi -- vagy már így indul, vagy menetközben, az előfizetéses rendszer befuccsolása után lépi meg a nagy váltás. Persze még most is vannak a piacon kitartó példányok, amik maradnak a havidíj mellett, az egyik legnagyobb játék pedig a World of WarCraft.

Túlzás nélkül állítható, hogy a Blizzard játéka jut először az emberek eszébe, ha egy MMORPG-ről van szó, s ez nem is véletlen, hiszen pályafutása során óriási népszerűségre tett szert. A csúcson 12 millió előfizetőt számlált, és senki sem volt, aki megdönthette volna az uralmát -- mára azonban sok minden változott: az előfizetők elpárologtak és a kemény riválisokhoz igazoltak át, illetve az utóbbi időben hozott változásokkal sincsenek kibékülve az emberek.

Egyértelmű tehát, hogy változásra lenne szükség, s noha publikus tervek még nincsenek, a vezető tervező, Tom Chilton azt nyilatkozta, hogy már nem ellenzik a free-to-play modellre való átállást. Szerinte ez a következő logikus lépés a World of WarCraft életében, ám rengeteg kockázattal jár egy ilyen döntés meghozása, vagyis ha tényleg eldobják az előfizetéseket, az csak alapos mérlegelés után, nem mostanában fog megtörténni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!