A cég a minap jelentette be, hogy december másodikáig jelentősen leértékelve kínálja két talán legnépszerűbb sorozatának tagjait. Az akció keretében az alap World of WarCraft 5 euróba kerül, illetve ennek legfrissebb kiegészítője, a Mists of Pandaria szintén nyomott áron vihető: sztenderd kiadásban 10 euró, míg a Digital Deluxe verzió 25 euró.

Az ünnepi akció másik tagja a StarCraft 2, ami 50%-os leértékelést kapott. A StarCraft 2: Wings of Liberty így 20 euróba kerül, míg a saga második felvonása, a StarCraft 2: Heart of the Swarm alapkiadásban szintén 20 euróért vihető, Digital Deluxe kiszerelésben pedig 35 euróért.

A Blizzard továbbá jelezte, hogy a Diablo 3 konzolokra és PC/Macintoshra írt kiadásai is akciósak, de az ajánlat részletei már az egyes boltoktól függenek, s nem is vesz részt benne mindegyik.

blizzard-sale.jpg