A PS2-éra közönségkedvenc alkotása, s a Team ICO eddigi legjobb alkotása, a Shadow of the Colossus a tervek szerint a nagyvásznon is meg fog jelenni, ennek a nagy célnak az elérése érdekében pedig a Sony tett egy komolyabb lépést, ugyanis kiválasztotta a rendezőt.

A Sony Pictures Entertainment ma jelentette be, hogy a készülő filmváltozatot Andres Muschietti (képünkön) dirigálja. A neve csak azoknak lehet ismerős, akik látták a 2013-as Mama című filmjét, ám más nem igazán fűződik hozzá, leszámítva két rövidfilmet, így a Shadow of the Colossus lesz a legnagyobb munkája.

A forgatókönyvet Scott Lochhead írja, aki legutóbb a Hanna történetét vetette papírra, bár tudni kell, hogy eredetileg nem ő volt kiszemelve, hanem Justin Marks, s ha már itt tartunk, Muschietti sem az első választás, korábban ugyanis Josh Trank volt a rendező -- a cserék persze érthetőek, a film már 2009 óta készülget.

andres-muschietti.jpg