2014 elején a Rust bankot robbantott, hiszen a Facepuch Studios játékából két hónap alatt egymillió példány fogyott el. A Studio Wildcard új, dinoszauruszokkal fűszerezett túlélőjátéka, az ARK: Survival Evolved most ezt a rekordot adta át a múltnak.

A játék, amely, mint azt korábban megírtuk, a Steam nyári vásárának egyik nagy nyertese volt, és jelenleg egyike a legtöbbet játszott steames címeknek is, egy hónappal a megjelenése után lépte át az egymilliós álomhatárt. Ahogy arra Jesse Rapczak, a Studio Wildcard társalapítója és a játék direktora is rámutatott, az ARK: Survival Evolved sikerének egyik titka nyilvánvalóan a remek időzítés, hiszen az új dinós mozi, a Jurassic World premierje magasságában indult el korai hozzáférésben, a másik pedig a streamelés: a játék a Twitch jelenlegi sztárja, sokan közvetítik a küzdelmeiket, hatalmas nézőszámokkal. És volt még egy érdekes adalék: a Stomping Land bukása. Ugyan a fejlesztők féltek tőle, hogy a játékosok reakciója „Újabb Early Acces dinós játék? Kösz, inkább nem!” lesz, úgy tűnik, a kickstarteres pénzekkel meglépő őslényes játék elhasalása inkább kedvezett az ARK-nak, mert a csalódott támogatók a játék mellé álltak, és pozitív példaként emlegették, mondván, hogy lám, így is lehet. 

Doug Kennedy, a stúdió üzletfejlesztési alelnöke ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a csapat szorosan együttműködik a közösséggel, és igyekszik minden kérést, javaslatot megfontolni, és ha lehet, beépíteni. Azt is kihangsúlyozta, hogy az ARK kétféle játékstílust is kielégít: egyrészt a magányos vadászokét, akik szeretnek egyedül küzdeni a túlélésért, másrészt a társas lényekét, akik a kooperatív módban lelik örömüket. Az ARK rengeteg felfedezni valót kínál, no és persze az se kis vonzóerő, hogy lehet benne dinoszauruszokat szelídíteni és meglovagolni.

Érdemes megjegyezni egyébként, hogy az ARK: Survival Evolved korai hozzáférésű verziója július elseje óta elérhető Macre és Linuxra is, ráadásul keresztplatformos megoldásban – ez alkalomból egyébként 17%-os kedvezménnyel vásárolható meg a Steamen július 8-ig. Érkezett továbbá két új vízi dinó is, a Plesiosaurus és az Ichthyosaurus (de továbbiak is jönnek szép sorban), még ebben a hónapban bemutatkozik a mocsári biom, később pedig beköszönt a jégkorszak, amikor a pálya jó negyedét hó lepi majd el. Tegnap egyébként a PC Gamer a Twitchen egy bő órát játszott és beszélgetett a fejlesztőkkel, akit érdekel az anyag, ide kattintva megnézheti a felvételt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!