Június elején debütált a Valve platformján a független Studio Wildcard berkeiben készülő ARK: Survival Evolved, a Korai Hozzáférésben elérhető programnak pedig azóta több mint 2 millió vásárló szavazott bizalmat. A siker persze megérdemelt, hiszen a fejlesztők fáradhatatlanul dolgoznak a játék bővítésén. Eddig például minden héten legalább egy új dinoszauruszt adtak hozzá a nyitott világhoz, így már több mint 100 különböző fajjal találkozhatunk túlélés közben, de persze a környezet is jelentősen fejlődött, a legutóbbi frissítésnek hála például már havas és mocsaras tájakat is bejárhatunk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mindenközben a csapat gőzerővel készíti a 2016 júniusában az ID@Xbox program keretében érkező Xbox One verziót, a PlayStation VR támogatással felszerelt PlayStation 4-es átiratot, és persze a teljes játék Steames megjelentetését sem felejtették el. Mi mást mondhatnánk: csak így tovább!