• 2015-ben fog megjelenni az Assassin's Creed: Victory
  • A helyszín a 19. századi London
  • Új főszereplő
  • Új játékmenetelem a kampós kötél, ami működésében hasonló ahhoz, ami Batmannek is van
  • PC, PS4 és Xbox One platformra fog megjelenni
  • Jövőre csak ez az egy Assassin’s Creed lesz

Az Assassin’s Creed: Unity millió gonddal jelent meg, így emiatt sokan azt gondolták, hogy a Ubisoft végre hallgat a rajongókra, és egy ki szünetre küldi a megfáradt sorozatát -- ez azonban nem így lesz, hiszen már javában készül az új játék, a Kotaku pedig hozzá is jutott az első, meglehetősen szaftos információkhoz.

A Kotaku által jóval a hivatalos bemutató előtt megszerzett információk szerint a 2015-ben esedékes új játék az Assassin's Creed: Victory nevet, vagy kódnevet kapta, a helyszín pedig marad Európa, mégpedig Londonba utazunk, annak 19. századi, viktoriánus változatába -- jövőre se lesz tehát 56-os Assassin’s Creed.

A fejlesztés élén ezúttal, ahogy arról korábban beszélt a kiadó, a Ubisoft Quebec áll, ám természetesen most is több stúdió közös munkája lesz a végeredmény, ami a Kotaku szerint egy ideje már készül, ugyanis nagyon jól néz ki, amit láttak, akár egy E3-as demónak is beillene.

Magáról a játékról egyébként keveset tudunk, de annyi biztos, hogy egy új főszereplővel van dolgunk, a játékmenet pedig bővül valamelyest: a legnagyobb újítás, amiről tudomást szereztünk egy kampós kötél, valami olyasmi, mint amilyen Batmannak van. A grafikusmotor természetesen most is az Anvil, annak is a legfrissebb változata, amelynek köszönhetően a beszámoló szerint fantasztikusan néz ki a város és annak minden szereplője.

Az Assassin's Creed: Victory pontos megjelenési dátumot még nem kapott, de valamikor 2015 őszére lehet ezt datálni, s érdemes megjegyezni, hogy jövőre csak ez az egy játék fog megjelenni a sorozatban, az is csak PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A kiszivárgott információk egyébként hitelesek, a Ubisoft ezt elismerte, de csalódottak, hogy idő előtt kerültek ki a matériák.