• Pete Parsons Activision COO szerint a kritikusok bajban vannak
  • Egyszerűen nem tudnak értékelni olyan játékokat, mint a Destiny
  • Az online programok ugyanis túl nagyok egy pár órás teszteléshez
  • Pete bizony nem mond butaságokat

A Destiny az év egyik legnagyobb játékának indult, ma már azonban szinte senki sem beszél róla, mert a Bungie MMOFPS-ének tartalma sajnos egy hét alatt mindent megmutat magából, a DLC-k pedig csak lassan érkeznek meg hozzá. A kritikusok egyébként elég jól fogadták a nyilvánvalóan fejőstehénnek szánt shootert, a Destiny a kritikákat összegző Metacriticen 76 százalékon áll, 95 teszt alapján. Ez persze elmarad attól a felhajtástól, amit a játék körül csapott a kiadásáért felelős Activision, Pete Parsons ügyvezető igazgató szerint azonban ennek a jelenségnek az elsődleges oka nem a játék minősége, hanem annak értékeléssel kapcsolatos nehézségei.

„Az igaz, hogy nagyon sok szkeptikus ember még mindig játszik a Destinyvel. A mi szemszögünkből nézve a Destinyhez hasonló játékok megnehezítik a kritikusok dolgát, hisz 9-11 óra játék után nem nagyon lehet cikket írni róluk, nem igaz? Ha újságíró volnék, egyszerűen lehetetlennek tűnne a dolog, komolyan, erre nincs rendes módszer. Alig tapasztalod meg a kampányt, darálsz egy kis PvP-t, és a játék tartalmának nagyja még előtted áll. Szóval felvetül a kérdés, hogy a Destinyhez hasonló játékokat hogyan fogják tesztelni a jövőben.” – elmélkedett Parsons a GamesIndustrynak adott interjújában.

Bár a Destiny nem biztos, hogy a legjobb példa Pete eszmefuttatására, az activisionös főmufti fején találta a szöget: a játékújságírás megszületésekor még nem léteztek konstans online jelenlétet követelő, naponta változó játékok, mint mondjuk a teljes MMORPG zsáner, így a máig érvényben lévő kritikai szempontokat sem azoknak megfelelően alakították ki. A helyzeten tovább ront, hogy az internetes sajtótermékek folyamatosan versenyeznek az elsőnapos tesztekkel, azaz az embargó lejárta utáni másodpercben már olvashatók a cikkek a nagyobb oldalakon, annak ellenére, hogy a tesztelők valószínűleg csak az adott program funkcióinak egy korlátozott, bevédett részét tudták kipróbálni. Emiatt válik egyre nehezebbé az elsőnapos tesztek relevanciaértékének megőrzése.

A porbléma megoldása a folyamatosan átalakuló tesztekben rejlik: a PC Guru hasábjain például egy „Második kör” című rovatban veszünk elő újra már értékelt programokat, hogy friss százalékokkal jutalmazzuk azok fejlődését. Online is látható, hogy igyekeznek a sajtósok, a külföldi gigaportálok például „review in progress”, azaz „folyamatban a teszt” cikkeket írnak, még mielőtt egy pontszámmal lezárnák az adott játék körüli hercehurcát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!