• 1.4 millió példányban kelt el eddig miden platform adatait figyelembe véve az Elite: Dangerous
  • Az idei évben még több fogyhat belőle a Horizons kiegészítő, a VR-támogatás, és a PS4-es változat érkeztével
  • Elite: Dangerous Horizons videoteszt

David Braben és csapata, a Frontier Developments örülhet, hiszen remekül teljesít a számítógépeken és Xbox One konzolokon elérhető Elite: Dangerous, hiszen már több mint 1.4 millió vásárló repked a Tejútrendszer bolygói között. A Kickstarteres hozzájárulással készült program 2015 áprilisáig 500 ezer példányban kelt el, az azóta eltelt 9 hónapban pedig újabb 900 ezer egység talált belőle gazdára, ami erősen köszönhető a tavaly októberben debütáló Xbox One-os átiratnak is.

Az adat egyébként kizárólag az eladott példányokat veszi figyelembe, az ingyenes aktivációkat nem, így pedig még inkább megsüvegelendő a játék teljesítménye, ahogyan az is, hogy az átlagos felhasználók eddig körülbelül fejenként 60 órát öltek bele a programban, ami összesen 84 millió játékórát eredményezett.

De hogy nem áll meg ennél a szép számnál az Elite: Dangerous, az biztosra vehető, több okból kifolyólag is. Egyrészt a Steamen már korai hozzáférésben elérhető a Horizons kiegészítősorozat, melynek első csomagja, a Planetary Landings a sokak által várt bolygókon való landolás és kutakodás lehetőségét nyitja meg a programban. Másrészt a Horizons a SteamVR támogatást is élesíti majd a programban, ami ugyancsak nagy lökést adhat az eladásoknak, amikor a Valve virtuális valóság eszköze, vagy éppen az Oculus Rift végre megjelenik. A Microsofttal kötött időleges konzol-exkluzivitási szerződés lejárta után (valamikor az idei évben) érkező PS4-es átiratról már nem is szólva.