Idén változik a Call of Duty-sorozat, mármint azt illetően, ami a színfalak mögött megy. Az Activision utasítására a fejőstehén egy hároméves fejlesztési ciklusra áll át, s idén már egy „új” csapat, a Sledgehammer Games bizonyíthat. Az idézőjelek persze szükségesek, a gárda ugyanis már évek óta jelen van a Call of Duty életében, ám alapításuk óta ez lesz az első alkalom, hogy ők irányíthatnak egy projektet.

Felmerül a kérdés, hogy milyen játékot fogunk kapni a frissnek nevezhető csapattól. Nos, ez valóban jó kérdés, ám erre választ minimum az E3-ig nem tudunk adni, azt viszont megígérték, hogy a korábbi játékokban sokat panaszolt grafika idén bizony nagyot fog ugrani -- ezt immáron egy képpel is igyekeznek bizonyítani.

Amit alább láthattok, az az első játékon belül készített fotó a 2014-es Call of Dutyról, s mintha tényleg részletesebb lenne a karaktermodell, mint a múltban, de persze ennyivel még sokra nem megyünk, majd az első gameplay videó és a rendes képek után lehet csak ítélkezni a grafikáról. 

call-of-duty-2014.jpg