A Quake Live fejlesztőcsapata ma jelentette be, hogy számos változtatást hoznak a játék működésébe, annak érdekében, hogy barátságosabb legyen az újoncok számára, akik esetenként nem szánnak elég időt arra, hogy megismerjék a program részleteit, s alkalmazkodjanak hozzá.

A csapat három jelentős ponton változtatott a szabályokon, s mind olyan, ami csorbítja az eredeti, sokak által szeretett játékélményt. Az egyik, hogy bizonyos játékmódokban ki lehet választani, hogy milyen elsődleges és másodlagos fegyverrel szeretnénk kezdeni, ugyanakkor ezek a mordályok a megszokottnál kevesebb tölténnyel rendelkeznek, ezzel szorgalmazva a pályán elszórt játékszerek levadászását. Ehhez kapcsolódóan egységes muníció lesz ezentúl, ami 40 másodperc helyett 10 másodpercenként bukkan elő.

A másik változtatás, hogy a nagy jelentőséggel bíró, a játékosoknak komoly előnyt nyújtó tárgyak jól látható időzítő lejárta után kerülnek be a játéktérbe. Ezt a képernyőn egy szépen lassan betöltődő kör képében láthatjuk majd (a menüelem csak akkor lesz látható, ha közel vagyunk), illetve jelzést kapunk arról, ha a környékünkön van egy power-up, illetve a power-up megjelenése előtt 10 másodperccel szintén van egy jelzés. A mezei fegyverek egységes, 5 másodperces respawn-időt kaptak, a hozzájuk tartozó hitbox pedig nagyobb lett, hogy véletlenül se tudjuk elkerülni őket.  

A harmadik és egyben utolsó módosítás a mozgást érinti. Ezentúl ha nyomva tartjuk a szóköz billentyűt, a karakterünk folyamatosan ugrál, ha pedig mozgás közben tenyerelünk rá erre a billentyűre, „nyusziugrásba” kezd, megkétszerezve a sebességünket.

Egyetlen jó hír az egészben, hogy a klasszikus szabályrendszer nem tűnik el teljesen, ugyanis a Classic módban minden ugyanúgy marad, mint régen, így ha nem tetszenek ezek a változtatások, a Classic szót kell keresnetek szerverböngészés közben.

A változtatások teljes listája, beleértve a kisebb módosításokat is, a hivatalos fórumon olvasható.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!