• Végleg megszűnt az Irrational Games
  • A csapat Ghost Stroy Games néven fut tovább
  • Máris dolgoznak egy új játékon
  • Szerintük a BioShock-rajongóknak tetszeni fog

Meglehetősen lesújtó hír volt 2014 elején (ami azt illeti, három éve és hat napja történt), amikor bejelentették, hogy a BioShockot és a BioShock Infinite-ot nekünk elhozó Irrational Gamest Ken Levine tizenöt ember kivételével teljesen leépíti – ez technikailag a stúdió végét jelentette, noha teljes valójában sosem zárták be. Aztán jöttek olyan hírek, hogy esetleg feltámad az Irrational Games, de ebből nem lett semmi, vagyis inkább hosszú időre hallgatás borult az egykor jobb napokat megélt stúdióra.

Nos, a hallgatásnak vége, a főnix feltámadt Ghost Story Games néven. Ezt a stúdió hivatalos Twitter oldalán hozták a tudomásunkra. Mint elnök és kreatív direktor továbbra is Ken Levine a stúdió feje, továbbá jelenleg huszonöt ember dolgozik a csapatban, közülük tizenkettő az Irrational korábbi alkalmazottja. A hivatalos honlap szerint a céljuk ugyanaz, mint régen: megragadó, sztori központú játékok fejlesztése. Mi több, úgy gondolják, hogy az új játékuk tetszeni fog a BioShock-rajongóknak, számukra pedig legalább olyan nagy kihívást fog jelenteni a játékmenet, mint a történet maga.

Érdemes tudni, hogy nem ez az első eset, hogy az Irrational Games új néven kezdi újra az életét. Miután a Take-Two Interactive 2006-ban felvásárolta az 1997-ben alapított Irrational Gamest, annak bostoni és ausztráliai stúdiója is új nevet kapott 2007-ben: 2K Boston és 2K Australia lett belőlük. (Apró érdekesség: a bostoni csapat ekkor valójában már a Massachusetts államban található Quincy-ben volt, ahová 2005-ben költöztek át, de a nevet megtartották.)

2010-ben aztán a 2K Bostonból újra Irrational Games lett, míg az ausztráliai divízió megtartotta a 2K Australia nevet, és olyan játékokban segített be, mint az XCOM: Enemy Unknown és a BioShock: Infinite, mígnem 2015-ben bezárták. És itt járunk most, az Irrational Games utolsó része is megszűnt létezni, a helyén pedig már ott áll a Ghost Story Games. Lássuk, mit tudnak ők.