A GameIndustry International a mai napon számos forrásból arról értesült, hogy az Electronic Arts bezárta az EA Phenomic stúdiót. A portál természetesen azonnal felvette a kapcsolatot a kiadóval, amely a szokásos „corporate bullshit” nyilatkozattal reagált. Ebben szokás szerint az áll, hogy a vállalat az utóbbi hetekben átszervezésbe kezdett annak érdekében, hogy a belsős stúdiók a stratégiailag fontos területekre koncentráljanak, és persze ezek nagyon nehéz döntések, és mindent megtesznek, hogy az érintett dolgozók megfelelő munkát találjanak maguknak, satöbbi, satöbbi... Az Electronic Arts szóvivője továbbá azt is hozzátette, hogy ez a lépés nem azt jelenti, hogy a cég hátat fordítana a stratégiai és/vagy free-to-play játékoknak.

Utóbbi mondat azért fontos, mert az EA Phenomic ezen a területen érdekelt. A Frankfurthoz közeli Ingelheim am Rheinben székelő stúdiót 1997-ben alapította a Blue Byte csapatától leköszönő, a Settlers fejlesztését irányító Volker Wertich, Phenomic Game Development néven. A csapat meglehetősen jó renoméra tett szert az évek során, köszönhetően az általuk létrehozott Spellforce-szériának – nem csoda, hogy az Electronic Arts szemet vetett rájuk, és 2006 augusztusában fel is vásárolta a brigádot, majd átnevezte EA Phenomicra. E név alatt jelentek meg aztán az olyan stratégiai címek, mint a 2009-es BattleForge és a 2010-es Lord of Ultima, legutóbb pedig a Command and Conquer: Tiberium Alliances (lásd a mellékelt adatlapot és galériát), a nagynevű RTS-franchise böngészőben játszható, ingyenes oldalága. A stúdió 60 főt foglalkoztatott. Béke poraira.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!