Régi pletyka már, hogy a Microsoft egyszer meg fog válni az Xbox és Bing divíziójától; néhány havonta előbukkan ez a téma, s az interjúk során is meg szokták kérdezni. Most éppen Bill Gatesnek szegezték a kérdést, aki jelenleg tanácsadóként, illetve az igazgatóság tagjaként simítja a cég útját.

A techvilág híressége a Fox Business-szel beszélgetett és elmondta: a Microsoft igyekszik közelebb hozni a PC-s és xboxos játékokat, egy egységes stratégiát kialakítani, így nem tartja valószínűnek, hogy a vezérigazgató, Satya Nadella le akarná választani a konzolos részleget -- ugyanakkor, ha mégis így döntene, ő ezt teljes mértékben támogatná. Mellesleg az interjújából világossá vált az is, hogy a Binget is szeretnék megtartani.

Egyébként rövid időn belül ez már a második alkalom, hogy szóba került az Xbox részleg eladása, majd az egész cáfolása, ugyanis februárban két befolyásos befektető indítványozta a konzolok eladását, ám később, mikor kiválasztották az új vezérigazgatót Steve Ballmer lemondása után, a cég biztosított mindenkit arról, hogy hosszú távú terveik vannak a Xboxszal. 

microsoft.jpg