• Új MI-t kap a Blitzkrieg 3
  • Boris egy neurális hálózati MI
  • Először kerül ilyen RTS-be
  • Boris rengeteg trükköt tud, amivel kibabrálhat velünk

A Blitzkrieg 3 már jó ideje ül a Steam korai hozzáférésű játékai között, de legalább folyamatosan fejlődik. Márciusban érkezik is a legújabb változás, ami a mesterséges intelligenciát érinti. A Nival szavaival élve a világon most először kap egy RTS neurális hálózati MI-t.

De mit is tud a Boris névre keresztelt mesterséges agy? Nos, úgy tűnik, elég sokat, legalábbis a leírtak és az alanti videóban látottak alapján. Az ígéretek szerint Boris komoly kihívást fog jelenteni, mert mindenre okosan reagál. Ha például sikerül a deszantosait tankokkal körülzárni, Boris kétfelé osztja a katonákat, és míg egy csapatot bevezényel a biztonságot jelentő épületbe, addig a másik osztag a tankok ellen fordítható ágyúkat foglalja el.

De ugyanígy simán bekér erősítést, ha túlságosan föléje kerülünk, vagy ha az a célja, hogy elfoglaljon egy területet, simán ignorálja a sérült ellenséges egységeket, rábízva azt a lemaradt egységekre. Tehát Boris technikája elméletben nem fog abban kimerülni, hogy minél több egységgel próbálja elpusztítani a mi egységeinket, hanem a célja és a mi stratégiánk alapján meghozott döntésekkel vonul ellenünk. Aztán persze majd márciusban kiderül, hogy a gyakorlatban is így működik-e.