• A Heroes of the Storm jövőre jelenik meg
  • Január 13-án indul az első zárt bétateszt
  • A Lost Vikings szereplői is bekerülnek a játékba
  • Lesz Ranked play játékmód

A Heroes of the Storm volt a legkisebb meglepetés a BlizzCon 2014 első napján (vagy magyar idő szerint éjszakáján): a Blizzard saját MOBA-ja (ami ironikus módon nem a DotA 2, ugye) már a tavalyi show-t is ellopta, azóta technikai alfában stagnál, ám január 13-án megtörik a jég, és megérkezik az első zárt bétaváltozat, megerősítve ezzel a 2015-ös megjelenést.

Ezenfelül a Blizzard bejelentette, hogy a cég klasszikus Lost Vikings című játékának karakterei szintén helyet kapnak a programban (mely egyébként a népszerű Blizzard-karaktereket ereszti egymásnak). Benne lesz a játékban Jaina és Thrall, illetve kapunk egy mérgező arénát Tomb of the Spider Queen néven, valamint egy veszedelmes, felébreszthető titánt rejtő Sky Temple-t. És végül, de nem utolsósorban lesz Ranked play játékmód, ami a nevének megfelelően egy online ranglistán fogja besorolni a sokmillió játékost.

Új trailer is érkezett természetesen, alant tessék megnézni!