Javító foltot tesz elérhetővé a PS4-exkluzív Bloodborne-hoz a From Software július 13-án. A patch néhány apróbb bug mellett a játék sokat kritizált matchmaking opcióján javít elsősorban. Az előző patch már lehetővé tette, hogy jelszó használata esetén akár eltérő szinten lévő játékosok is játszhassanak együtt kooperatív módban, ám nagyon közel kellett lenniük a szinteknek egymáshoz, hogy létrejöhessen a közös szörnyirtás.

A friss javítás telepítését követően azonban már az sem jelent majd problémát, ha a két együtt harcoló között nagy a szinteltérés, ugyanis a vendégjátékos statjait a hostéhoz alakítja majd a program. Így nem fordulhat elő, hogy a sokkal erősebb karakterrel lévő felaprítja a szörnyeket, míg társa csak apróbb sebzéseket képes bevinni. További jó hír, hogy a Beckoning Bell és a Small Resonant Bell használata estén az is egyértelműen látszódni fog a jövőben, hogy jelszóval védett-e kooperatív küzdelem, vagy sem.