A GameSpy szervereinek bezárása alaposan felkavarta az erre támaszkodó játékok életét: voltak, akik még időben váltottak, s nagyjából zavartalanul mehetett tovább minden, míg másoknál már nem volt ennyire egyszerű a helyzet. Utóbbi csoportba tartozik az eredeti Borderlands, mely május óta online multiplayer nélkül van, de ez szerencsére hamarosan változni fog, ahogy azt a kiadó ígérte.

Áprilisban a 2K azt mondta, hogy helyre fogják állítani a Borderlands multiplayer módját, azzal hogy a Steam rendszerére állnak át, ez a folyamat pedig immáron meg is kezdődött. Az első lépés az volt, hogy a kiadó eltávolította a SecuROM másolásvédelmet, így aki a Steamen kívül vásárolta meg a játékot, annak lehetősége van a dobozos kópiáját egy Steam verzióra cserélni, ami fontos, ugyanis a multiplayer a Steamworksöt fogja használni.

Ahhoz hogy „átkonvertáljuk” a játékunkat, nem kell mást tenni, mint a Steam Tools (Kellékek) szűrőopciója alatt megkeresni és telepíteni a Borderlands Granting Tool applikációt, majd ezt elindítva követni az utasításokat. Ha ez megvan, akkor már nincs más hátra, mint várni a multiplayer visszatérésére -- erről a játék főmenüjében lehet a leghamarabb tájékozódni, ahol megjelent egy hírsáv. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!