Terebélyesedik azon játékok listája, amelyek többjátékos módját érinti a GameSpy május 31-én bekövetkező végleges leállása. Miközben a Bohemia Interactive próbálja menteni az ArmA 3-at, és az EA is úgy döntött, hogy az Originre menekíti a veszélyben lévő Battlefield-játékokat, addig néhány stúdió inkább lemond programjuk multiplayer módjáról.

Közéjük tartozik a Crytek is. Az ő esetükben a Crysis (adatlapunkon) és Crysis 2 az, amit érint a GameSpy elhalálozása, viszont a németek egyáltalán nem tervezik új helyre költöztetni a programokat, ezt hivatalos közleményben adták tudtunkra: „az átmenet nem lesz hatással a két játék egyszemélyes kampányaira, mi több, a Crysis 2 multiplayer módja továbbra is elérhető lesz Xbox 360-on és Playstation 3-on” – olvashattuk a Crysis hivatalos fórumán. Azoktól a kevesektől, akiket érint a döntés, elnézést kértek és megköszönték hűségüket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!