A GTA-sorozat modern újraalkotóiként tisztelt Houser-fivérek ritkán adnak interjút, de most, hogy a GTA V már a finisben van, kifejezetten aktívak. Dan Houser például a Guardiannak nyilatkozott, melyben kitért rá, hogy milyen fontos is a GTA V-ben a környezet, azaz Los Santos gigantikus metropolisza.

"A környezet nagyon fontos, a játékok közel állnak a földrajzhoz -- a helyet majdhogy nem jobban bemutatják, mint az időt, és mi is így járunk el, azaz próbálunk egyre változatosabbak lenni. Ez a digitális nyaralás: a valóságban nem létező helyek felfedezésének lehetősége a sandbox stílus egyik legvonzóbb tulajdonsága. Nem csak arról van szó, hogy megtesszük, amit a játék kér, hanem, hogy tényleg úgy érezzük, ott vagyunk. Ha jól végeztük a dolgunk, akkor szórakoztatóak a lövöldözések, de legalább ekkora élményt nyújt az is, amikor csak autózol céltalanul, és szól a kocsiban a rádió -- ha ezek a játékelemek kellemes összhangot alkotnak, akkor jó úton járunk. Arra használjuk a környezetet, hogy olyan játékaink legyenek, amik sosem voltak. Ezzel egy időben pedig a sztori még ennél is extrémebb küldetéseket mutat be. Amolyan nagykanalas, hollywoodi életstílust akartunk átadni a játékkal; a Los Angeles-i történeteket, melyeket hallottunk, szépen beillesztettük a programba."

Dan Houser szavaiból ítélve a játék egy igazi sandbox ámokfutás lesz, hasonló a San Andreashoz, ahol a történet igazából csak alibi az egyre őrületesebb küldetések elvégzésére. Ennek pedig mi nagyon örülünk, hisz ha van valami, amiben a GTA mindig is utánozhatatlan volt, akkor az a környezettel való okos bánásmód és az ötletes missziók. Jövőre minden kiderül -- az új képeket láttátok már?