A THQ csődje után a Darksiders-sorozat jogai a Nordic Games-re szálltak, akik lassan két esztendeje nem kezdtek semmit a tulajdonukba került IP-vel. Korábban ugyan már felröppentek pletykák, sőt, egy PS4-es dobozkép is napvilágot látott a kreatív Deathinitive Edition alcímmel ellátott, felújított változatról, ám a kiadó egészen eddig nem kommentálta a híreket. Most azonban hivatalossá vált, hogy az év végi ünnepi szezonban érkezik a jelenlegi generációs masinákra átdolgozott program.

darksiders-2ok.jpg

A portolást a Gunfire Games csapata végezte, akik keze munkája nyomán természetesen megújult látványvilág mellett vághatunk majd bele a hack’n’slash játék küzdelmeibe 1080p felbontás mellett. Emellett kiegyensúlyozták a játékmenetet, valamint javítottak a loot-rendszeren is, a tartalomhoz pedig minden eddig megjelent kiegészítőt hozzácsaptak, amiből akadt bőven az évek során. A történetben az Apokalipszis Négy Lovasa közül Halált irányíthatjuk, aki az alvilágban nyomoz tőrbecsalt Háború testvére után, miközben az emberiséget is megmenti a pusztulástól. Pontos megjelenési dátumot egyelőre még nem kapott a Darksiders 2 - Deathinitive Edition, és jelenleg az árcédulája sem ismert.