A terv az, hogy a DC Universe Online (PS4-re is meg fog jelenni a játék) váltakozva kapjon nagyobb, elsősorban raidekre koncentráló bővítményeket és kisebb, egy- illetve kétszemélyes kiegészítőket. Ennek megfelelően cég be is jelentett három DLC-t, melyek új történeteket nyitnak meg.

Az első, a Sons of Trigon után idén ősszel megjelenő DLC a War of the Light: Part 1 címet kapta, s ez hivatott bemutatni a Blue Lantern Corp.-ot, de ezen felül a háromrészesre tervezett eseményfolyam során az új Metropolis folyamatosan friss Green Lantern tartalmakkal fog kiegészülni. 

A második DLC az amazonokra koncentrál, ugyanis az Amazon Fury három részen át mutatja be azt, ahogyan a harcos nők háborút hirdettek az emberiség ellen. A Sony azt ígéri, hogy a játékosok legendás görög mitológiai lényekkel is megütközhetnek majd, illetve itt is átalakításon megy át egy város.

Végezetül pedig jön a Halls of Power DLC, amiben „csupán” az lesz a célunk, hogy megvédjük a főhadiszállásunkat az olyan ostromlóktól, mint Darkseid és az általa uralt Apokolips minden gonosza.

Mindhárom bejelentett letölthető tartalom fizetős lesz, de azok is kapnak némi újdonságot, akik egy árva petákot sem kívánnak kicsengetni, például mindenki használhatja majd a PvE és PvP ranglistákat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

DC Universe Online -- Megjelenés: 2011. január 14. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2600 MHz, RAM: 2 GB, VGA: SM 4.0, DX 10 / 768 MB, HDD: 30 GB