Mára már sokan tudjuk, hogy a Destiny nem sikeredett arra a fenomenálisan forradalmi játékra, mint anno vártuk. Sok unalmas küldetés, grinding és semleges karakterek tették szürkévé a Bungie első komolyabb projektjét a Microsofttól való elszakadás óta. Pedig még a zseniális Peter Dinklage is a rendelkezésükre állt, aki Ghostnak, a játékos segédjének kölcsönözte hangját.

Mint az később kiderült, Ghost eredetileg közel sem lett volna annyira egysíkú, mint amit a végleges verzióban kaptunk. A Bungie felfogadott két komikust,  David Crosst és Brian Posehnt, akiket azzal bíztak meg, hogy írjanak a karakternek pár nevettető sort.

„Nagyjából egy éve Bellevue-be, Washington állampa repültünk, hogy kipofozhassuk Ghost karakterét. Mindketten rendkívül izgatottak voltunk. (…) Aztán egyetlen aprócska részletet sem használtak fel abból, amit írtunk nekik, ami elég nagy kár, mivel olyasmiket találtunk ki, amik… tudjátok mi is gamerek vagyunk és… Azt tudom elképzelni, hogy valaki annyit mondott, hogy „nem tudjuk beletenni ezt a könnyedséget vagy a humort” Azóta nem is játszottam semmivel mióta ott voltam és Bobbal meg Daviddel dolgoztunk. De tudod, amikor kijött annyira izgatott voltam és beleéltem magam. Majd 20 óra után Ghost még mindig csak egy monoton robot volt, aki olyasmiket mond, hogy „át kell kelnünk a gerincen”. Ott egy cabal: le kell győznünk!”. (…) Brian és a magam nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy ezrek, ha nem milliók gondolták, hogy elkéne ide pár poén.”

Minden bizonnyal a fejlesztők azért nem kerültek bele a játékba, mert a Bungie úgy vélte, nem illenek bele a Destiny tónusába.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!