Tavaly november óta tisztában vagyunk azzal, hogy a Blizzard készíti a Diablo 3 első expanzióját, amiről szinte természetes módon azóta egy mukkot sem hallottunk. Ez persze nem olyan meglepő, hiszen a Blizzard sosem dolgozott rohamléptekben, másrészt pedig időközben bejelentették a konzolos verziókat, illetve a PC-s alapot is gondozni kell. 

Érthető tehát, hogy miért nem dúskálunk az információkban, mindez azonban hamarosan megváltozik, frissült ugyanis a Battle.net egy rejtélyes, Reaper of Souls címmel ellátott oldallal, amelyen egyelőre semmi más, csak egy sejtelmes idézet olvasható.

Diablo 3: jövő héten kiegészítőt jelenthetnek be

„A halál végre kitárja szárnyait mindenki fölé.”

Várhatóan ez a Diablo 3 első kiegészítőjének beharangozása, a hivatalos részletek pedig nemsokára megérkezhetnek, mégpedig az augusztus 21-én kezdődő GamesCom keretében, elvégre a Blizzard elnöke korábban azt ígérte, hogy itt a Diablo 3-mal kapcsolatos hírekkel fognak jelentkezni. Várjuk!