A Dishonored 2 is sajnos azon játékok gyarapodó tömegét erősíti, amik számítógépen nem nyújtanak olyan felhőtlen élményt, mint ahogy azt (jogosan) elvárnánk a pénzünkért. Talán ez nem marad sokáig így, mivel hamarosan érkezik egy hasznos frissítés. 

Ma érkezett a fejlesztőktől néhány tanács a technikai problémák kiküszöbölésére, de sajnos ezek nagyjából olyan „jó” tippek voltak, mintha konkrétan azt mondták volna, hogy: „játszd a játékot 800x600-as felbontásban, a lehető legalacsonyabb beállításokkal és akkor talán (csak talán) jól fog futni, vagy ha nem tetszik, akkor vegyél egy konzolt és játszd azon”. Az tényleg elég valószínű, hogy alacsonyabb értékű grafikai opciók mellett jól fog futni a játék, csak az a gond, hogy ennek akkor sem így kellene működnie. Szerencsére úgy tűnik, hogy erről sem a fejlesztők csapata, sem a kiadó nem feledkezett meg.

A Bethesda közleménye alapján, a játékosok visszajelzéseinek köszönhetően, már tudnak a hibákról, és az elkövetkező napokban érkezni fog egy frissítés, ami olyanná teszi a PC-s verziót, amilyennek már most lennie kellene. A játék teljesítménye jobb és stabilabb lesz, valamint az egér mozgatása is elfogadhatóbb eredménnyel fog járni. Nálatok jól teljesít a Dishonored 2 számítógépes változata?