Mostanában rengeteg probléma merült fel a játékosok vízumainak intézésénél, amikor Ukrajnába kellett utazniuk. A jelenlegi háborús körülmények közt ez nem is csoda, és a StarSeriest szervező StarLadder is úgy gondolta, hogy ideje lesz áthelyezni az emlegetett DotA 2 bajnokság döntőinek helyszínét. Romániára, egész pontosan Bukarestre esett a választás -- a Dreamhack Bucharest keretein belül lesz megrendezve az esemény április 24-26. között. Az összdíjazás 80 ezer dollár, a versenyzők pedig teljes támogatást kapnak az utazási költségeikre.

Az európai csapatok kvalifikációja annyiban különbözik majd a többiekétől, hogy 16 csapat fog harcolni a bejutásért, míg az amerikai, kínai és óceániai régióknál csak nyolc.  Az európaiak 4 továbbjutó csapattal prezentálhatják a régiót, Kína két teammel, Amerika és az óceániai térség 1-1 csapattal vesz majd részt a döntőn.

DotA 2 StarSeries